10.rész

Ami életeket megváltoztat

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

- Én... azt hiszem.. - körül néztem még egyszer és csak annyit tettem, hogy berohantam a terembe.
Besiettem a terem leghátsó padjára és ledobtam magam. Felhúztam székre lábaim és körbefontam karjaimmal.
Többet nem érdekelnek a fiúk! Az életem jó volt Ze...JunHong nélkül is.
- Foglalt ez a hely? - kérdezte felőlem egy hang. Szó nélkül hagytam. - Azért leülök.
Mikor leült az illető megláttam arcát és azt hittem leesek a székről.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem.
- Be akartam iratkozni, emlékszel? - mosolygott Junior.
- De Junior.. - suttogtam.
- Hívj JinYoungnak. - nyújtott kezet.
- Rin, még mindig.. - ráztam meg kezét.
- Hogy vagy? - na, ezt most nem értem.. - Hmm?
- Pffh.. - hajtottam le fejem.
- Áh, értem, szóval Z..
- JunHong a neve.. és maradjunk ennél.. - motyogtam.
- Szóval megint ő a probléma.
- Miért érdekel? Nem a te bajod.. - vetettem rá szúró tekintetet.
- Nem..
- Bocsi, de inkább légyszi hagyjuk.. - sóhajtottam egyet.
- Ha arra gondolsz, ami kint történt, akkor ne aggódj. - mutatott egy halvány mosolyt.
- Láttad? - közben becsöngettek.
Vajon mindent látott? Most mit gondol rólam? Már én szarul érzem magam..
Neki rohannék a falnak..
Kicsöngetésnél Junior ment volna ki a teremből.
- J..JinYoung! - szóltam utána, míg a többiek kiözönlöttek a folyosóra.
- Mi az, Rin? - állt meg a tábla mellett.
- Én...meg szerettem volna kérdezni, hogy.. - hebegtem.
- Mond. - billentette oldalra fejét.
- Miért jársz ide a suliba? - böktem ki végre.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát majd kiment a teremből.
Kimentem én is a teremből és szembe ütköztem Zeloval.
Próbáltam kikerülni, de mindig elém állt.
- Zelo. - szólaltam meg lehajtott fejjel. - Menjünk fel.
A tetőre feltrappolva mentem mögöttem Zelo és amint felértünk kitört belőlem az összes érzés.
- JunHong, Zelo. Szóval nem tudnád átélni, hogy mennyire fájt amit csináltál. A te kedvedért elmentem a sulibulira, de még csak nem is velem voltál! JiYeon azt mondta, ne áltassam magam..nem fogom és el akarlak felejteni Zelo..ha szeretsz akkor hagyj! Tudod, én is kedvellek, de nem akarnék ilyen emberrel lenni, mint te. Túl sok volt ez. Egy hete, hogy ide jöttem és megbántam. És szeretném ha nem lenne közünk egymáshoz.
- Kérlek, csak egy esélyt.
- Nem voltunk együtt a sulibulikor és ezért másabb a helyzet. Engem nem érdekel, mit csinálsz, mert nem vagyunk együtt. Nem is voltunk.
- Nem is leszünk? - kérdezte közelebb lépve.
- Nem. - kerültem ki és néztem a kilátást. - Tudod, szép hely ez. Miért nem hozod fel ide a barátnőd? - mondtam majd lementem.
A sors majd dönt helyettem, hogy jól döntöttem-e vagy nem.

*Másnap*
Szerda és a szokásosnál is kevesebb lelkesedéssel szálltam ki ágyamból reggel. *Zelo szülinapja*
Beérve a suliba még annál is kevesebb.
- Szia! - köszönt Hwa, amikor leültem a helyemre.
- Hali.
- Mi a baj?
- Fáradt vagyok. - válaszoltam, majd mikor észrevettem Zelot belépni inkább csak kimentem a teremből.
Beleütköztem viszont JiYeonba az ajtónál.
- Oh, mi a baj? Csak nem pofára estél? - nevetett diadalmasan.
- Majd csak is utánad. - húztam ki magam és fontam össze karjaimat. - Nem érdekel, hogy mennyire akarsz tönkre tenni. Nem fog bejönni. Én nekem vannak legalább barátaim. A te úgymond barátaid csupán azért vannak melletted, mert híres vagy. Viszont engem nem mozgat meg az, hogy próbálsz keresztbe tenni nekem, mert vetélytársnak nézel. Elégszer költöztem egyig helyről a másikra, hogy több olyan emberrel is találkozzak, mint te. Azért bántasz embereket, hogy megkapd, amit akarsz. Majd rájössz, hogy ez nem jön be. - veregettem meg a vállát, amint elhaladtam mellette.
- Ne merészelj elmenni! - ordított utánam.
- Miért mit csinálsz? - fordultam vissza már öt méter múlva, de tovább lépegetve hátra.
Erre csak ordított egyet idegességében.
Felmentem a tetőre, ahol többször voltam már Zeloval. Gondolkodni kicsit.
Tudtam a kockázatát ha felmegyek, de muszáj volt egy kis friss levegőt szívnom.
Megálltam a tető közepén és vettem egy mély levegőt.
- Rin. - szólalt meg mögöttem valaki.
- Mi az Zelo? - ismertem fel a hangját, de nem fordultam meg.
Éreztem, hogy mindjárt elsírom magam és csak pislogtam és vettem a mély levegőt visszatartva a sírást.
- Sajnálom. Mindent, amit tettem. - állt meg mögöttem. - Idióta voltam.
- Idióta vagy. - hajtottam le a fejem.
- Igen, de én még mindig téged szeretlek. JiYeon mindig is próbált közelebb kerülni hozzám, de így néznék ki ha őt kedvelném?
- Tudod, túl sokszor kedveltem meg egy fiút, de utána elköltöztünk és elfelejtettem.
- És engem is elakarsz felejteni?
Megfordultam és a szemébe néztem.
- Nem tudom, Zelo.
- Kérlek, Rin, legyél velem. Bármit megteszek.
- Tudod, milyen amikor nem kapsz meg valamit? - kérdeztem elindulva mellette. - Most már igen. - mentem el mellette majd le a tetőről.
~
Suli után hazamentem, amikor anyám bejelentette, hogy ismét költözünk.
Sehol sem maradunk sokáig állítólag a munkájuk miatt.
Holnap suli után költözünk.
Jobb is lesz.
Bementem a szobámba és elővettem telefonom. Elköszönjek most vagy majd holnap?
- Majd holnap... - sóhajtottam majd ledőltem ágyamba.

*Másnap*
Reggel mikor a suli elé értem összefutottam Zeloval.
- Szia! - túrt bele hajába.
- Szia. - hajtottam le fejem. - Elköltözöm, Zelo. Szerettem volna elköszönni.
- Miért?
- Én már megszoktam az ilyen helyzeteket.
- Rinnie, én soha nem foglak elfelejteni, azóta soha, mióta idejöttél és füzetedből fel sem nézve szóltál hozzám.
- Ne nehezítsd meg a dolgomat, kérlek.
- Tényleg muszáj neked is elmenned?
- Legalább a költözés jó indok arra, hogy újra kezdjek mindent. Csak hagyj elmenni.. - sóhajtottam összeszorítva számat. - Szeretsz még? Valójában? - néztem rá egy nagyot nyelve.
- Igen.. - ölelt át. - Örökké. - súgta a fülembe.
- Szeretlek, Zelo... - suttogtam majd átöleltem.
Éreztem, hogy még jobban átölel és megszorít.
- Ne menj el.. - motyogta.

{10.rész vége}

9.rész

,,Ilyen nincs"

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Én a legszebb. Hagyjon már! Talán a legidiótább és legszerencsétlenebb ember a világon.
- Öhm..biztos. - röhögtem.
- Nézd még az eső is eláll, ha mosolyogsz. - húzta fel szemöldökeit.
- Aham. - néztem a telefonomra és ültem vissza a hintába.
- Mi az? - guggolt mellém.
- Nem tudok boldog lenni, ha ilyen emberek vannak a földön.. - gyűltek ismét a könnyeim.
- Melyikek zavarnak? - fogta meg a lábam.
- Z.. - ez biztos? Most ő zavar? Ahj! Mond ki! Zelo zavar.
- Zelo? - nézett a szemembe.
- Igen. - mosolyodtam el amikor belenézett mély barna szemével az enyémbe.
- Felejtsd el őt, ha fáj az emléke.
- És mi van, ha nem tudom?
- Segítsek?
- Nem. Nekem kell eldönteni, hogy ki tudom-e törölni.
- Nem sikerült.
- Tudom. - hajtottam le a fejem.
- Ne hajtsd le a fejed! - szólt rám.
- Miért? - néztem a szemébe.
- Ez így jobb. - nézet ő is a szemembe.
Basszus, mint valami filmben.
- Ne. Ne. Ne. Nem.
- Mi van?
- Ez miért csinálod? - kérdeztem.
- Mit?
- Csak egy lány vagyok a sok közül. Miért beszélgetsz velem?
- A hírességek csak hírességekkel lehetnek?
- Nem.
- Szóval ne kérdezgesd többet ezt.
- Oké. - néztem a földre.
- Mit mondtam? - pattant fel állásba és megfogta az állam, azt felemelve.
- Öhm..hogy ne hajtsam le a fejem. - Akkor miért csinálod? - nézett bele ismét a szemembe.
Istenem! Miért?
Amikor a tekintetünk találkozott a szívem gyorsabban vert, de ez volt Zelonál is. Vagy ez más volt?
- Nem tudom. - pattantam fel én is vigyorogva.
- Így már is jobb. - vigyorgott.
Oh, de Istenem az a fogsor. Hibátlan. És egyszerűen aranyos. Ott olvadoztam. Ő meg csak állt és mosolygott.
- Össze fogok ám esni, ha így folytatod. - löktem kicsit vállán.
- Hm?
- Ne nézz így rám! - takartam el az arcom kezeimmel.
Ah. Behalok a szép, csillogó, mély barna szemeitől. Csak egy pillantás és muszáj nem oda néznem, hogy nehogy vörös legyek. A jelenléte már olyan, hogy elpirulok.
- Hazakísérhetlek? - kérdezte, mire én csak bólintottam.
A dolgok szinte ok nélkül történnek. Mindennek meg van a miértje, állítólag. Na, valaki magyarázza el ennek mi?
Megálltunk a házunk előtt. Csak azt akartam ne legyen vége.
- Akkor, szia. - köszöntem el öt percnyi álldogálás után.
- Öhm.. szia! - integetett egy helybe, majd közelebb lépve adott egy puszit az arcomra. - Majd holnap biztos találkozunk. - indult el, én meg csak néztem a távolodó Juniort.
- Aham. - pirult el arcom.
Elbambulva még mindig a kapunak dőlve gondolkodom. Mikor hirtelen felbukkant Zelo.
- Mit akarsz? - sóhajtottam, rá nem nézve, mert az lett volna a vesztem.
- Téged.
- Chh...erről azt hiszem lekéstél, mikor mással voltál. - néztem rá és mondtam ezt felemelt hangon.
- Nem felejthetnénk el?
- Neked könnyű lenne. De én csak azért nem voltam egyedül, mert ott volt J... - hallgattam el, mert azt hittem ott sírom el magam, aznap sokadszorra.
- Ki? - húzta fel szemöldökét.
- Senki. Egyedül voltam. Érted?
- Rin. Kérlek, egy esélyt adj! - lépett közelebb. Majd két csuklómat megfogva elkezdett még közelebb lépkedni. Az arcán olyan nézést láttam, amilyet még akkoriban soha. A csuklóim még mindig szórítva lépett szinte tíz centire tőlem. Láttam, hogyan csillognak a szemei. A számhoz hajolt és megcsókolt. Viszonoztam, arra nem is gondolva mit tett. A szorítását a kezeimen elengedte, majd arcomhoz téve kezét újra megcsókolt. Majd kicsit hátra lépve nézett végig rajtam. Ledermedve álltam és csak azt láttam magam előtt, ahogyan Zelo nézett és beharapta alsó ajkát.
- Zelo?
- Rin.
- Miért csináltad ezt? Összezavarsz csak! - vettem le a tekintetem róla.
- Visszavegyem?
- Nem tudod visszavenni, te..
- Mi vagyok? - húzta félmosolyra a száját.
- Te idióta. - toporogtam.
- Aha. Idióta lennék? - hajolt az arcomhoz.
- Igen! Az!
- Egy idióta szerethet egy idiótát?
- Gondolom igen, miért?
- Idióta. - nevetett és ahogy összébb húzta szemeit nevetés közbe ilyen kis ráncocskák jelentek meg, ami írtó aranyos volt. Már megint, ah.. Junior aztán Zelo. 
- Nem vagyok idióta. - biggyesztettem a szám.
- Tudom. - emelte fel az államat, hogy csak rá tudjak nézni..
- Most nem tudom, mit szeretnél.. - sütöttem le szemeim.
- Téged újra.
- Ah! - kaptam el fejem és fordultam neki háttal. - JunHong..nem tudott mit tettél, mert nem te érezted. Egyet viszont érezhetsz. Azt hogyha valamit nem kaphatsz meg vagy éppen már elvesztetted. - kezdett rá a könnyem csordulni.
- Mire célzol? Rin? Fordulj vissza, kérlek. - kezdett el aggódó hangon beszélni.
- Tudod, a fiúk nem érezhetik a fájdalmakat, amiket a lányoknak, illetve nőknek is, át kell élniük. Ez talán direkt vagy véletlen, de én nem kérek belőle többet. A csalódásból épp eleget kaptam.
- Rin..
- Azért adok örömet is neked. Lehet elköltözöm. - azzal egy lendülettel felrohantam a szobámba ott hagyva Zelot a kapunk előtt.

~ Holnap még csak kedd, de én nem akarok senkivel találkozni. Egy ideig az egyedüllét jót tesz. Viszont nem maradhatok itthon sem, mert csak a veszekedés megy. Inkább csak álomba sírom magam..
~~~~~~~~~
Másnap...

Kisírt szemekkel ébredni nem túl jó érzés. Az álmaim összekeveredtek. Tiszta katyvasz.
Bementem a fürdőbe megmosni kicsit arcom. Visszamentem a szobámba törölközővel a kezembe és ledobtam az ágyamra. Az én szerencsémre bizonyított rá, hogy a résbe, ami a fal és az ágyam között volt, becsusszant az a hülye rongy. Kihalászni próbáltam, mikor megtapintottam egy keményebb dolgot. Kihúztam és meglátva a kezemben Zelo sapkáját újabb indokot adott a sírásra. Hátra dobva magam az ágyon és a plafont bámulva elkezdett csorogni a könnyem.
Elég lesz....
Letöröltem arcom, felöltöztem és elhatároztam visszaadom neki a suliban.
Körül néztem a termünkben kiszúrva őt az első padnál ácsorogva, amint észrevett engem elindult felém, de én kimentem a teremből és imádkoztam, hogy ne jöjjön utánam.
- Rin. - lépett mellém Zelo.
- JunHong, én csak vissza szerettem volna ezt adni. - nyújtottam felé a sapkát. - Szeretnélek elfelejteni, de nem megy, ha ez nálam van. - fordultam sarkon, de megfogta még kezem.
- Miért akarsz elfelejteni? - kérdezte a sapkáját idegesen szorongatva másik kezében.
- El akarlak felejteni, mert megbántam, hogy felmentem veled és az első csókom az életben tőled kaptam. Amit szintén feledni akarok.
- Ne,... miért?
- Tudod, hogy ki miatt.. - rántottam ki kezem szorításából.
- Rin! - fogta meg a vállam és tolt a falnak. Eddig semmi ilyesmit nem csinált a suliban mindenki előtt. - Nem fogsz elfelejteni.
- Ha nem hagyod, nem is.
- Nem hagyom!
- JunHong.
- Cshhh! - hajolt közelebb és csókolt meg mindenki előtt.
Két napon belül harmadjára csókolt meg úgy, hogy nem is vagyunk együtt.
A lányok ezt az egész jelenetet nézték, le nem maradtak volna. Ahogy még az akkor az azon folyóson tartozkodók is megálltak.
- Én mondtam, hogy nem fogsz elfelejteni. - hajolt el.
- Mindenki néz. - suttogtam neki.
- És? - vonta meg a vállát. - Van kérdése valakinek? - ordította.
- Igen, eddig miért nem tudtad ezt megtenni? - kérdezte JungGi.
- Mert most jöttem rá, hogy elveszíthetem Rint.
- Zelo, hagyd már ott azt a csajt. - lépett ki a tömegből JiYeon.
- Miért kellene? - kérdezett vissza Zelo.
- Mert ki ő?
- Rin! - fordult felém.
- Hm? - fordultam én is felé.
- Lennél a barátnőm? - nyújtotta a sapkát.
- Igen, mond: igen! - ordította Hwa.
- Öhm..JunHong, én nem tudom.. - néztem körül és egy csomó arcot láttam, ami azt kiáltotta volna: Na, mondjad már, hogy igen! - Én... azt hiszem..

/*To be continued*/

{9.rész vége}

8.rész

Delete or not?

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Elindultam hazafelé. Azon gondolkodva, mi is volt ez az egész. Hirtelen valaki átkarolt a vállam felett.
- Szia!
- Jesszus! Junior?
- Igen? - vigyorgott.
- Mit keresel itt?
- Téged.
- Miért? - talán kicsit elpirultam.
- Nem beszéltünk. "Let's start talking", emlékszel? - nevetett.
- Miért akarsz velem beszélni? Egy rajongó vagyok a sok közül.
- De az első, akivel ilyet csináltam.
- Például?
- Megvicceltük azt a lányt.
- JiYeon.
- Igen, őt. Meg felvittelek a színpadra.
- Azt miért csináltad?
- Még én se tudom igazából, de nem is szükséges tudnom.
- Aham.
- Azon gondolkodtam, hogy beiratkozom a sulitokba. - jelentette ki sétálás közben.
- Hogy mi? - kezdett el dolgozni az agyam.
- Aha, bár nem tudom, hogyan. Segítesz bejutni?
- Én? Öhm, persze.
- Köszi! - annyira fellelkesedett, gondolom, hogy megölelt. Azt hittem ott olvadok el. - Jaj, bocsi! Csak megörültem.
- Semmi. - tettem egy hajtincsem a fülem mögé.
- Hazakísérjelek?
- Ha szeretnéd.
- Akkor jövök.
- Rendben. - mosolyogtam rá.
Csendben sétáltunk. Szerintem próbált párszor beszélni, de inkább nem mondod semmit. Én meg véresre haraptam a szám.
- Itt vagyunk.
- Itt laksz?
- Igen.
- Akkor én megyek. Jó éjt!
- Neked is. Jó volt, hogy ti jöttetek. - mosolyogtam rá.
- Én is örülök. Szia! - integetett.
Oh! Hát én nem tudom mit csináljak.
- Rin?
- Hm? - fordultam meg. - Yeon?
- Igen! Jesszus de rég láttalak! - ölelt meg.
- Te hol jártál, barátosném?
- Hát elutaztam, de most itt vagyok és egy suliba járok majd veled.
- Úristen! Yin csapás!
- Yin csapás! - mosolygott rám. - De viszont mennem kell. Hétfőn találkozunk!
- Szia! - köszöntem el öleléssel a rég nem látott barátnőmtől.

Felmentem a szobámba és kidőltem. Annyi minden kavargott a fejembe. Zelo, Junior, Yeon. Valaki adjon egy puskát, mert le kell lőnöm magam.

Szombat. Szinte végig aludtam.
De vasárnap arra ébredek, hogy valaki ordítozik.
- Sziasztok! - köszöntem.
- Csendben! - csittegett le anyu. - Apád nehogy felébredjen!
- Én is miattad ébredtem fel.
- Nagyon sokat dolgozott. Menj vissza a szobádba, hagyd aludni.
- Nem mehetek inkább ki?
- Kivel?
- Csak úgy sétálni. Eunt is leengedett.
- Jó menj! Csak maradj már csöndben.
- Köszi. - adtam egy puszit az arcára. - Majd jövök.
Felkaptam valami kényelmeset és már húztam is a csíkot.
Egy közeli játszótéren letelepedtem, ahol nem volt senki. Csend volt, kicsit hideg, de az nem baj. Nyugiban akartam lenni és átgondolni mindent. Lehunytam a szemem, hátra dőltem a fűben.
Miért? Miért történnek ezek velem?
Zenét hallgattam, de a 'véletlen lejátszás'-nál egy olyan szám jött, amit Zelo miatt töltöttem le. Könnyeimet egyből éreztem a szemeimben összegyűlni. Ránéztem a telefonomra és nem tudtam eldönteni, hogy az igent vagy a nemet nyomjam. Ki szeretném törölni Zelot? A rá emlékeztető zenéket? A sok emléket viszont nem tudom kitörölni. Azt se, hogy életem első csókja tőle van.
- Jól vagy? - kérdezte egy hang, de nem akartam felnézni, mert felismertem a cipőjét.
- Mit akarsz? - néztem a telefonom kijelzőjét még mindig.
- Rinnie.
- Ne hívj így! - néztem rá, amit nem kellett volna. Majdnem elszállt a haragom, de tartottam magam.
- Rin. - ült le mellém, de legalább alig láttam valamit belőle, attól ahogy a szél fújta a hajam.
- Mit szeretnél?
- Megtudni miért vagy ilyen.
- Még kérdés? - mondtam most már ránézve. - JiYeon nem ér rá?
- Rin. Ez..öhm..
- Igen? - néztem a szemébe, amit ismét nem kellett volna.
- JiYeontól nem akarok semmit.
- Akkor azért táncoltál vele egész sulibuli alatt. Persze, egyértelmű. - éreztem, megint gyűlik a könnyem.
- Rin, ah..
- Elhívsz és utána képes vagy mással lenni?
- Rin.. - próbálta megfogni a kezem.
- Hagyj! - húztam el a kezem. - Hiba volt, hogy felmentem veled elsőre a tetőre.
- Szerintem nem. - húzta a szája szélét.
- Most mennem kell! Nem bírom.
- Várj! - pattant fel.
- Talán, ha akarsz valamit suliba meghallgatlak. Talán.. - azzal elindultam haza.
- De mi nem is jártunk. - mondta még.
- Kössz, ezt nem tudtam eddig. De nem is eshet szarul? - kérdeztem, majd rohantam haza sírva. Útközben beleütköztem JongUpba.
- Te miért sírsz? - nézett aggódva.
- Kérdezd a seggfej haverodtól. - hullottak le a földre a könnyeim.
- Zelo?
- Ühüm. - bólogattam lehajtott fejjel.
- Fejbe verem!
- Nem akarok semmi bajt, hagyd! Nem jártunk. És ő így döntött. Kész.
- Ezt így nem lehet abba hagyni!
- De! Holnap találkozunk suliba. Szia! - meg se vártam mit mond csak tovább rohantam egyenesen a szobámig.
Sírtam? Igen. Fáj a dolog? Igen. Fejbe rúgnám legszívesebben JiYeont? Igen. De nem tehetek semmit. JiYeon megmondta, hogy "Ne álltasd magad". De nem hittem neki. Csak el akarom felejteni. Elkezdtem írni dalszövegeket, amikbe leírtam mindent, amit akkor éreztem. Írtam dühöseket is, de azt nem mutatom meg senkinek.
~~~~~~~~~
- Suliba kéne menni! Rin! - ébresztett fel anyu.
- Megyek! - mondtam és felültem az ágyba. Körülöttem papír mindenhol. Ebből lett ám kibeszélés. Legalább már nem sírok. Ja! Sokkal jobban vagyok.
Irány a suli. Felöltöztem és go!
A bejáratnál Hwa várt. Csak kérlek mond, hogy JongUp nem mondta el neki.
- Szia! - köszöntem.
- Szia. - nézett rám szúró tekintettel. - Zelo miatt sírtál tegnap?
- Öhm..nem. Na, jó talán.
- Megverem! - rontott be a kapun, aztán a bejárati ajtón, majd a termünkbe. Alig bírtam utolérni. Utána meg neki állt ordítozni. - Choi! Kifelé!
- Mi az? - jött ki a teremből Zelo.
- Te miattad sírt Rin?
- Hwa, hagyd már. - fogtam meg a karját és próbáltam elhúzni. Kemény kis csaj, az biztos.
- Szia, Rin. - köszönt.
- Most meg úgy teszel, mintha semmi nem történt volna? - rontottam rá, ezúttal én.
- Csak meg akarom beszélni.
- Nincs mit beszélni. - szólt közbe Hwa.
- Szeretlek! - térdelt le Zelo elém. - Nem hiszed el?
- A történtek után?
- Értem. Bebizonyítom! - és levette a sapkáját. Nem tudtam mit csináljak. Befestette a haját olyanra, amilyet beszéltünk.
- Ez mit bizonyít? - kérdezte Hwa.
- A fogadás... - mondtam halkan.
- Mi? - értetlenkedett Hwa.
- Az volt, hogy melyikünk bír tovább nem szólni a másikhoz. A tét az volt, hogy a vesztes befesti a haját olyanra, amilyet mond a másik.. - magyaráztam.
- És én nem tudtam kibírni fél percnél többet, hogy ne halljam Rin hangját. - mondta tovább Zelo a szemembe nézve.
- Így lett ilyen színű a hajad? - kérdezte Hwa.
- Igen! - fogta meg a kezem Zelo.
- Zelo, ezzel nem lett semmis a történet. - húztam el a kezem, aztán berohantam a vécébe.
Már megint itt a mosdóba sírok? Nem volt már elég? És ismét hallom, valaki belépett.
Ha JiYeon az, felkötöm magam.
- Rin? - kopogott be.
- Ki az?
- JungGi.
- Mit szeretnél? - motyogtam.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdezte aggódó hangon.
- Az, hogy neki álltam beszélgetni Zeloval egy hónapja. - kezdtem el ismét sírni.
- Na, nyugi! Ne sírj! - próbált megnyugtatni ajtón keresztül.
- Tök nyugodt vagyok. - jöttem ki a vécéből. Hajamat kicsit az arcomba simítottam, hogy ne látszódjon, hogy sírtam. - Mehetünk.
- Oké.
Úgy ültem végig az órákat, mintha nem történt volna semmi. Nem érdekelt semmi csak a tanárra figyeltem és jegyzeteltem. A tanár is megdicsért. Többször kéne ilyenek lennem? Ki tudja?
A szombati találka elmaradt. Nem is mentem volna. Elegem van úgy most mindenből. A fiúkból, az életből.
Hazafelé nem egyenesen mentem, hanem beültem az üres játszóra. Leültem az egyik hintára. Beraktam a fülembe a fülest és zene be. A telefonomba elkezdtek leírni egy szöveget, ami eszembe jutott. Kiadtam minden dühöm, sírásom, bánatom. Ha. Ez egy kicsit depisnek tűnt. Engem már az sem érdekelne, ha leszakadna az ég. Ahogy erre gondoltam, egyből elkezdett esni az eső. Telefonom elraktam a zsebembe. De még ott ültem egy kicsit. Úgy éreztem megérdemlem. Vagy ki tudja már? Elkezdett rezegni a telefonom. Zelo hívott. Most piros vagy zöld nyilacska?
- Nyugodtan felveheted. - szólalt meg egy hang a fejem felett.
Felnéztem és ott állt előttem fekete vizes hajával Jr. Mit keres itt? Nem, most nem kell senki.
- Na, vedd fel. - vigyorgott. - Akkor én. - kapta ki a kezemből és felvette a telefont.
- Ne, add vissza! Junior!
- Hello? Itt Park Jin Young. Segíthetek? - szólt a telefonomba.
- Add vissza! - próbáltam kivenni a kezéből.
- Rin? Itt van velem. És bocsi, de most elfoglalt. Szia. - tette le. - Parancsolj.
- Ez most mi volt? - vettem el a készüléket a kezéből.
- Tudtam, ha beszélsz vele megint sírni fogsz.
- Nem ismersz annyira.
- De így van, nem? - lépett közelebb.
- Talán.. - haraptam meg a szám szélét.
- És az is csak talán, hogy elpirulsz, ha a közeledben vagyok? - mosolygott.
- Talán? - forgattam a szemem.
- Biztos. Ahogy most is fogsz.
- Mi? - még közelebb lépett és megfogta az immár égő arcom.
- Mondom én. Tetszem. - hagyta még a kezeit arcomon.
- Minden rajongód örülne, ha vele lennél. - hajtottam le a fejem, de Junior visszaemelte.
- Nem sima rajongó vagy. - vigyorodott el.
- A legszánalmasabb.
- Inkább a legszebb. - és még mindig az arcom fogja, megőrülök.

Folytatás következik...

{8.rész vége}

7.rész

Sulibuli és a vendégek

}{ }{ }{ }{ }{ }{

- Nem tudsz beszélni? - kérdezte, mire bólogattam. - Megoldjuk ne félj! De előbb menjünk ki a lányvécéből. - mutattam neki, hogy ez jó ötlet. Kilépünk a vécéből és ott áll előttünk JiYeon. Úgy nézett rám, mint aki legszívesebben megölne. Bár az oka az meg volt rá. Zelo. JiYeon hozzám vágta a sapkám.
- Ezt ott hagytad! - majd hátra dobva haját visszament a terembe.
- Mi van? - néztem értetlenül.
- Legalább nem tette tönkre. - ölelt át, feltéve a fejemre.
- Zelo, szerintem baj lesz, ha együtt vagyunk.
- JiYeonra gondolsz? - fogta meg kezével az arcom. - Mert én megvédelek tőle.
- Rá. - fogtam meg az arcom, amin az ő keze volt.
- Hagyjad! Ő csak féltékeny arra, hogy ennyire szeretlek. - Szeret? Ezt így mondta már valamikor? Nem emlékszem ilyenre. Úristen! Most ez így?
- Szeretsz? - hökkentem meg.
~ Diákok! Remélem emlékeztek a mai sulibulira! Lesz sztárvendég, akit nem fogok most bemondani, de remélem a kíváncsiság győz és minél többen leszünk! Este hatkor várunk mindenkit szeretettel! Addig is sziasztok! - mondta be az egyik DÖK elnök a hangosbemondóba.
- Sulibuli? Mi? - értetlenkedtem.
- Nem szóltam? - ütötte meg homlokát. - Bocsánat! Ma hatkor lesz egy sulibuli! Minden évben kétszer van. Ez az idei első. Eljössz? Két órás.
- Öhm. - forgattam a fejem.
- Na! Légyszi! - fogta meg a kezeimet.
- Jól van! - mosolyogtam rá.
- Ezt szeretném látni végig, rendben? - nyomott egy puszit a számra.
- Igen is! - vigyorodtam el és talán el is pirultam kicsit.
- Cherrym. - mosolygott rám, amivel megerősítette az arcom színét.

~~~~~~

Két óra múlva sulibuli és én nem is beszéltem a lányokkal, hogy jönnek-e. A káoszban megkerestem a telefonom és leültem az ágyam szélére.
- Lányok, ti jöttök a sulibulira? - írtam.
- Én igen! - írta Min.
- JungGi? Hwa? Ti? - kérdeztem.
- Jövök! - írta smileval Hwa.
- Me too! - jelent meg JungGi üzenete.
- Rendben! Félkor a suli előtt? - kérdeztem.
- Jó lesz! - írták egyszerre.
- Akkor akkor! Készülődjetek! - és mindenki eltűnt.
Mibe menjek? Kinyitom a szekrényem és mindig az van ami nem kell. De sikerült találnom egy csini gatyát és egy 'R' mintájú pólót. Persze pulcsi is kellett, mivel október van már.
Félkor a suli előtt álldogálok a lányokkal, de Hwa késik.
- Mi van már? Eltévedt azon az úton, amit minden nap megtesz? - nevetett fel JungGi.
- Biztos! - röhögött Min is.
- Ottan van az ok mellette. - mondtam, amint sétál felénk Hwa és JongUp.
- Sziasztok, bocsi a késésért, csak útközben találkoztam JongUppal. - mentegetőzött.
- Értjük Hwa, nyugi! - mosolygott Min.
- Na, befelé, mert a végén idefagyunk. - vágott közbe JungGi.
- Jó menjetek, én is mindjárt megyek. Felhívom anyumat. - szólaltam meg.
- Rendben, bent várunk! - ordított vissza nekem Hwa.
Felhívtam anyum, de annyira felidegesített, hogy leraktam és leejtettem a telefonom. Csak néztem a telefonom a földön. Az idegességtől elkezdtek hullani a könnyeim.
- Jól vagy? - szólalt meg egy hang mellettem, ami kicsit ismerős volt.
- Igen, persze. - töröltem le az arcom. Felnézek és azt hittem ott ájulok el. Ott állt a GOT7 két tagja előttem.
- Mi az? Felismertél minket? - vigyorgott JB.
- Ig..gen? - dadogtam, szedd már össze magad, Rin! - Igen! De nem kezdek el ordítozni.
- Köszi, nem is akarunk most tömeget. - vigyorodott el ismét JB.
- JB, kéne menni. - jött oda Jackson. Ekkor esett le, hogy a "sztárvendég" a GOT7 lesz. - Szia, én Jackson vagyok. És te? - látott meg.
- Hozod a formád. - mosolyogtam.
- Ismersz? - képedett el.
- Gondolom, rajongó. - nyomott le egy tockost Junior Jacksonnak.
- Öhm, miért álltok szóba velem? - kérdeztem.
- Nem érdekel minket az, hogy híresek vagyunk. Ugyanolyanok vagyunk, mint a többi ember. - magyarázta Junior. Nem bírtam vigyorgás nélkül kibírni, amire ő is elmosolyodott.
- Na, gyere udvarlás helyett. - húzta magával JB Juniort. Odaadta Jr a kezembe a telefonom, aztán elrohantak. Én meg csak, mintha szálltam volna bementem a suliba. A lányok szerencsére nem vettek észre semmit, de JongUp nézése miatt szerintem ő érezte, hogy történt valami.
Felment a DÖK elnök a színpadra.
- Sziasztok! - szólt bele a mikrofonba. - Elkezdhetjük, amire már vártatok?
- Igen! - ordította a tömeg.
- Akkor hát jöjjön a sztárvendég, akik szívesen elvállalták az estét. Ki találjátok kik azok? - fokozta a hangulatot.
- Én tudom. - suttogtam magamnak.
- Mi? - kapta fel a fejét Min.
- Semmit nem mondtam. - röhögtem.
- Oké. Menjünk oda az első sorba! - rángatott minket oda Hwa.
- Szóval, a vendégünk a..... - szakította meg a mondandóját a hangulatfokozásért. - a GOT7!
Mindenki ordított, de inkább a lányok. Érthető is volt. Főleg, amikor felmentek a színpadra. Junior észrevett valószínűleg, mert odamosolygott.
- Most Jr rád mosolygott, Rin? - húzta fel a szemöldökét Hwa.
- Nem, csak úgy a tömegre. Gondolom a sok rajongó láttán. - magyarázta JongUp. Most ki akar menteni? Oh, ki tudja már? Hirtelen Zelo meglepett hátulról és nyom egy puszit az arcomra.
- Szia! - köszönt mindenki neki.
- Hali, Rómeó! - adott öklöst JongUp Zelonak.
- Ki is ez a banda? - kérdezte Zelo.
- A GOT7. - sóhajtottam.
- Aham. - bólogattak velem a lányok.
- Jó, bocs. Kövezzetek meg. - nevetett Zelo, azzal az édes mosolyával.
- BoyBattle lesz. - mormogta magába JongUp.
- He? - nézett fel Zelo.
- Semmi. - nézett el JongUp.
- Annyeong mindenkinek! - szólalt meg a színpadon Mark.
- Hogy vagytok? - kérdezte Yugyeom a színpadra fellépve.
- Mit adjunk elő elsőnek? - kérdezte BamBam. Mindenki kiabált mindenfélét. Csak én meg tőlük a 'Girls, girls, girls'-t kiabáltam.
- Akkor a 'Girls, girls, girls' jó lesz? - kérdezte kicsit már ordítva Junior.
- Igen! - ordította ismét a tömeg. Most meghallotta, amit mondtam? Nem, biztos nem.
Belekezdtek. A diákok csak úgy táncoltak. Néhányan tudták a lépéseket. Persze én is köztük voltam. Hihi.
Amikor Junior része jött az, hogy "Oh mameul japgo chakhage han myongnam golla" szerintem engem nézett. De miért? Lehet csak meghülyültem. Ez biztos is. Ennyire könnyen el tudok bizonytalanodni? Bár ez bebizonyosodott. Például észre se vettem, hogy JiYeon megint Zeloval van és táncolnak. Mi a jó édes..van?? Áh, én inkább odamegyek a falhoz, onnan hallgatom a zenét. Elénekelték még a 'Stop stop it'-ot és egy gyors öt perces szünetet tartottak a srácok.
- Szia! - jött oda Junior. - Hogy tetszett?
- Tetszett! Jó, hogy ti jöttetek.
- Én is örülök ennek! - mosolygott. Szerintem annál hibátlanabb mosolyt nem láttam. Mily' meglepő, hogy Jr a kedvencem a GOT7-ből és most meg vele beszélgetek, mintha barátok lennénk.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. - bólintott.
- Miért az a szám jutott eszedbe elsőnek?
- Nem tudom, meghallottam a tömegből és gondoltam hát legyen az. - a káoszban meghallott egy hangot? - Miért?
- Csak kérdeztem.
- Lehet nekem is egy kérdésem? - nézett bele a szemembe.
- Aha. - mit akarhat kérdezni?
- Miért sírtál és miért volt a földön a telefonod?
- Csak anyámmal összevesztem.
- Értem. De azért jól vagy?
- Persze, persze.. - még egy persze és el se hiszi, te hülye. - persze.
- Nem hiszem. - mondtam, hogy nem hiszi el. - Csak nem megbántottak?
- Nem. - hogy lehet valakinek ilyen szeme? - Dehogyis.
- Akkor jó. Na, én megyek még inni egyet a folytatás előtt. Örültem. - ment a büfébe.
- Mi a jó isten volt itt? - ordított bele a fülembe Hwa.
- Mi történt? - húzta fel a szemöldökét Min.
- Nyugi, már lányok! Úgyis elmondja. - jött oda JungGi is.
- Öhm. Nem történt semmi. - válaszoltam.
- Akkor miért beszélt veled a GOT7 Juniorja? - kérdezte Min.
- Ő is ugyanolyan ember, mint mi! - háborodtam fel.
- Jó, jó, nyugi! - nyugtatott le Hwa.
- Semmi nyugi! Ah.. - és elindultam fel a lépcsőn.
Felmentem az első emeletre és onnan néztem törökülésben a földön a további előadásokat. Volt pár a sulinkba járó diák akik előadtak valamit, addig a srácok pihenhettek. Láttam, hogy az aulában Zelo keres. Had keressen csak. Vagy inkább legyen JiYeonnal. Nekem édes mindegy már. De Junior kiszúrt engem és feljött. Lehuppant mellém.
- Na, most már biztos van valami baj. - jelentette ki.
- Miért beszélgetsz velem? Csak egy rajongó vagyok a sok közül. Még a nevem se tudod. Utánam jössz, érdeklődsz hogy vagyok. Minek? - mondtam magam elé bámulva.
- Én se tudom a valódi okát. - sóhajtott. - Amikor megláttalak ott sírni, muszáj volt megkérdeznem mi a baj. És most megint sírsz.
- Mi? - még én sem vettem észre, hogy hullanak az arcomról a könnyek.
- Most miért sírsz?
- Látod azt a magas szőke és színes hajú fiút? - néztem a plafonra.
- Aha.
- Ő bevallotta, hogy kedvel. Most meg ott táncol egy olyan lánnyal, aki meg akarja szerezni.
- Oh, értem. De miért strapálod magad, ha látszik nem szeret igazán? Nem is keres.
- Tudom én, de mégis..ah..de nem hisztizek itt neked. - töröltem le az arcom és rámosolyogtam.
- Inkább mosolyogj. - vigyorgott.
- Ne legyél ilyen velem.
- Milyen.. öhm, mondd már el a neved.
- Rin.
- Rin. Hmm. Szóval, milyen?
- Kedves. Nem érdemlem meg.
- Szerintem mindenki megérdemel egy kis kedvességet. - nézett bele a szemembe.
- Aha. - húztam magamhoz a lábaim.
- Na, felvidítsalak? - ült közelebb.
- Hogyan?
- Szívassuk meg azt, aki miatt ilyen van.
- Hát.. - forgattam a fejem.
- Na, gyere! - nyújtotta a kezét.
- Hát jó.. - raktam a kezem az övére. Most tényleg egy híresség kezét fogom? Álmodom?
- Van nálam egy műanyag bogár, ezt rádobhatnánk innen fentről a csaj fejére. - mutatott JiYeon fele.
- Miért van nálad egy műanyag bogár? - nevettem el magam.
- Miért ne? - vigyorgott rám.
- Jó a célzókád? - billentettem félre a fejem.
- Asszem igen. - ejti le a bogarat, ami eltalálta JiYeon fejét. Ő meg úgy szaladt el, hogy útól se lehetett volna érni. A többi GOT7-s tag röhögött, gondolom nem először van Juniornál az a bogár. Mi meg gyorsan elmentünk máshova, nehogy rájöjjenek, mi voltunk.
- Sokkal jobban vagyok! - sóhajtottam.
- Reméltem is. - mosolygott rám. - Figyelj, megyünk a srácokkal és éneklünk egy számot, azt neked ajánlom, oké?
- Ö, rendben.
- Menj a színpadhoz. És figyelj. - kacsintott. Ez most kacsintás volt. Jól láttam? Mi van?
Odamentem a lányokhoz. Akik ott táncoltak a színpadnál az első sorban.
- Hali. - köszöntem.
- Hol jártál, báránykám? - nevetve kérdezte meg JungGi.
- Láttad volna JiYeont! Fergeteges. - röhögött Min.
- "Jaj, valami van a hajamba! Szedjétek ki!" - imitálta Hwa JiYeont.
- Láttam, nyugi, én is röhögtem rajta. - elmondjam, hogy mi voltunk? Nem kéne. Nem mondom.
- Szóval, hol is voltál? - húzta fel a szemöldökét Min.
- Hát..nézd a GOT7 a színpadon. - mutattam a színpadra. Ezzel legalább eltereltem a témát. Bár nem hiszem, hogy örökre.
- Sziasztok! Egy utolsó dal ma! - üvöltötte YoungJae.
- Mi is lesz az, Junior? - kérdezte Mark.
- Ez a dal az "A", kedves mindenki. - mondta Junior rám nézve.
- Hát, akkor hajrá! - ordított Jackson.
Pont ezt a számot kellett előadni? Valaki szívat engem? Ez a kedvenc számom tőlük. Oh és ott olvadoztam az első sorban. Főleg Junior részénél, azt hittem, ott esek össze.
Bármennyit is próbáltam nem rájuk nézni a dal közben, egyszerűen muszáj volt. Jr csak vigyorgott rajtam. Zelo még mindig nem akart keresni. Nem is vagyunk együtt, szóval nem is muszáj neki.. Nem szomorodom el miatta megint, ezért csak mosolygok. Junior mosolyra húzta a szája szélét. Édes. Én most őt nézem? Nem lehet feltűnő, áh, dehogy. Áj már! Hogy lehet valaki ilyen jó táncos? Én csak a pofára esésben vagyok jó.
- Szia! - köszönt Hackyeon.
- Jaj, szia! - rándultam össze.
- Na, mi az? Látom, nagyon nézed az egyiküket.
- Mi? És ez miért érdekel?
- Rin, csak látom, hogy szenvedsz a fiúk terén. Én mindent látok csak nem tudsz róla. Szerinted miért én mentem utánad a folyosón?
- Nem tudom.
- Láttam már pár olyan lányt, akinek olyan problémája volt, amitől sírni fog. Szóval, látom ha egy lány a sírás határán van. Vannak lánytesóim, tudom, hogyan kell megvigasztalni őket, ha egy pasi összetöri őket. Szép szavakkal. Hasonlók. És nem is szeretem azt nézni, hogy egy lány sír.
- Nem is tudtam, hogy ilyen vagy.
- Mennyi ideje ismersz? Nem sok. Úgyhogy nem várom el, hogy egyből ismerj.
- Köszi! - mosolyogtam rá.
- Szívesen. Melyik jön be? - nézett a színpad felé.
- Nem tudom, ezt nem akarom megvitatni. Főleg, hogy itt vannak a lányok, akik elkezdenének sikítozni.
- Megértem. De majd máskor.
- Olyan érzés, mintha a bátyám lennél. Már bocsi.
- Nem, semmi. Úgy is érzem magamat, szóval. Na, én megyek valamit inni. Kérsz?
- Nem kell semmi.
- Akkor szia! - fordult a büfé írányába.
Miért táncol ilyen jól Jr? Ne bámuld már könyörgöm. Inkább próbáld elkerülni Zelo tekintetét, aki éppen feléd közelít.
- Szia! Téged kerestelek.
- Láttam mennyire. - néztem továbbra is a színpadot.
- Mi?
- JiYeon vár. Éppen téged néz.
- Megyek! - ordította oda.
- Kössz. - motyogtam magamba.
- Majd még találkozunk. - próbált meg puszit adni, de én ellöktem.
- Menj inkább!
- Akkor szia. - nézett rám úgy, mintha az ég világon semmit sem csinált volna.
Na, most. Most lett elegem a fiúkból. Főleg Zeloból. Ah, inkább hazamegyek. De éneklés közben Jr lejött a színpadról a mikrofonnal együtt, visszafogott és felvitt vissza a színpadra. El sem hittem, mi van most. Mi történt? Annyit fogtam fel, hogy ott állok a színpad szélén és a fiúk még mindig a dalt éneklik. Most Junior ezt miért csinálta? Oh my..! És a lányok a tömegből elkezdtek sikítozni. Én csak mosolyogtam. Nem tudtam abba hagyni.
A dal utolsó sora "Let's start talking" elhangzott. Mindenki ujjongott. Én ott tapsoltam a színpad szélén.
- Haza kéne menni. - mondta nekem Hwa amint lejöttem a színpadról.
- Hazakísérjelek? - kérdezte JongUp Hwatól.
- Aha, jó lenne. - azonnal bevörösödött a szeplős arca.
- Akkor sziasztok! - köszöntem el.
- Mi volt ez az egész? - kérdezte Min odarohanva mellém.
- Mi? - rezzentem össze.
- Junior felvitt a színpadra. - vezetett rá JungGi a kérdés témájára.
- Ja!
- Ja! Na, mondjad már! - sürgetett Min.
- Még én sem tudom miért csinálta. - kerestem Juniort a tömegben.
- Kit keresel? - vette észre JungGi.
- Senkit.
- Pedig nagyon nézed a kihaladó tömeget. - húzta vigyorra a száját JungGi.
- Zeloval mi van? - kérdezett rá Min.
- Hagyjuk! - mutattam diszkréten JiYeonra és Zelora.
- A köcsög állatja! - ordított Min.
- JiYeon megmondta, hogy ne álltassam magam. Igaza volt.
- De Rin, ez azért nem állapot. - jelentette ki JungGi.
- Na, inkább menjünk. Mindjárt elkésem otthonról! - vette gyorsabban a levegőt Min.
- Hali! Haza vigyünk? - állt JB Min mellé.
- Szia! Öhm. - lökött egyet oldalról Min JungGin. - Nem tudom.
- Legalább én is megnyugodnék, hogy valaki vigyázz rátok. - vigyorodtam el.
- Na, akkor ez eldőlt. Hölgyeim! Az autó vár. - mutattot az ajtó felé JB.
- Sziasztok! - köszöntem el tőlük.
- Szia! Vigyázz magadra! - ordított még vissza JungGi.
Lassan összefont karral kisétáltam a suliból, amikor már semelyik diák nem volt az utcán. Néha jó a csöndben sétálgatni. Elindultam hazafelé. Azon gondolkodva, mi is volt ez az egész. Hirtelen valaki átkarolt a vállam felett.
- Szia!

[FOLYTATÁS]

{7.rész vége}

6.rész

~Marvel

}{ }{ }{ }{ }{ }{

Péntek. És már érzem a hétvége illatát. Minden diák várja. Kivéve a strébereket. De én mit csináljak? Egész nap nyomkodnám a telefonom. Semmi program.
- Rin! - rohantak oda hozzám a lányok. - Ráérsz holnap?
Nem. Végülis elhalaszthatom a semmit tevést.
- Igen, miért?
- Azt tervezzük, hogy összekéne jönni a hétvégén csapatostul.
- Csapatostul? - hökkentem meg.
- A fiúk is jönnének. - magyarázta JungGi.
Hát igazából nem akarok menni. Zelo nem tudom, hogy viselkedne. Hirtelen érzek egy ismerős illatot. Kellemes, de nem ismerem fel. Megfordulok és majdnem pofára esek mikor meglátom Zelot.
- Hali! - túrt bele a hajába. Bazd, én már most pirulok. Érzem ég az arcom. - Rin?
- Igen? - kapom fel a fejem belenézve a csillogó sötét szemébe.
- Jól vagy?
- Ige..en. - dadogom.
- Tetszem? - súgta a fülembe.
- Ömm.. - újra elkezdett égni az arcom.
- Akkor miért vagy piros? - súgta ismét.
Éreztem, hogy lángol arcom. Még hozzátett, hogy a lányok pásztáztak minket.
- Ömm.. - haraptam az alsó ajkaimba. Most mit válaszoljak? Mondj valamit, mert azt hiszi hülye vagy. Na bökd ki, hogy igen. Kedveled nem? Akkor hajrá.
- Gyere kicsit. - szólalt meg és elhúzott a csuklómnál fogva. - Válaszolsz?
- Mire? - kérdeztem úgy mintha elfelejtettem volna.
- Rin, ennyire nem vagy hülye. - mosolyodott el.
- Dehogynem.
- Rinniem!
- Rinniem? A tiéd?
- Remélem. - mosolyodott el és adott egy puszit az arcomra. Ismét cseresznye.
- Öhm. Jössz a suli utáni összejövetelre? - tereltem el a szót.
- Igen. - nézett kicsit sunyin.
- Miért nézel így rám?
- Szép vagy, Rin. - túrt bele a hajába és nézett rám amolyan "nőcsábász" nézéssel.
- Ne nézz így rám. - takartam el a sapkámmal, amit még ő adott, az arcomat. Erre csak felnevetett és én csak ott olvadoztam előtte.
- Rin! - fogta meg a derekam.
- Zelo. - toltam el magamtól. - Mi az?
- Már három hete ismerlek. És nem bírlak ki verni a fejemből.
- Hali! - szakította meg a beszélgetést a metrós srác.
- Hackyeon? Ugye? - kérdeztem.
- Igen, Rin. - mosolygott.
- Aha, elmész kicsit? Beszélgetünk.
- Persze, nem zavarok. De majd beszélnék veled.
- Oké. - kezdtem el gondolkodni.
- Szia! - köszönt el.
- Hali.. szóval, mi az? - fordultam Zelo felé.
- Semmi. - forgatta a fejét.
- Na! - nyúltam a kezéért. Lenézett a kezére mikor hozzáértem. Csak meggyorsította a kézfogást. A szemem sarkából láttam, hogy a csajok moziznak minket.
- Ne nézzetek már! - tátogtan oda.
- Had nézzenek. - szorította erősebben meg a kezem. Én csak a kezét néztem, ahogyan összefonja az ujjait az enyémekkel. Belenézet azzal a szép sötét szemével a szemembe. Csak elmélyedtem a tekintetében. Magához húz és átölel. Érzem a szívverését. Hogy lehet valakibe ennyire beleesni?
- Igen. - nyögöm ki.
- Mi?
- Tetszel. Nem ez volt a kérdésed? - érzem mégjobban átölel.
- Roof? - válaszolt angolul.
- Igen. - bológattam. Közben még vissza ordítottam a lányoknak, hogy megyek holnap.
A tetőre szaladtunk, mint általában egy tanár megállítása nélkül. Feltörtek az emlékek. Amikor nekem táncolt. Amikor néztük az eget. Úristen, újra beleszerettem.
- Mi az?
- Semmi. Csak gondolkodom. - sóhajtottam.
- Min? - fogta meg a kezem.
Lenéztem a kezünkre és elvigyorodtam. Felemeltem a kezünk Zelo szemmagasságába.
- Ezen. - vigyorodtam el.
- Jaj, Rin! - kapott fel és muszáj volt átölelnem a lábaimmal a derekát, hogy ne essek hátra. De éreztem, hogy tart azért. Combjaimat fogva tartott. A sapit a fejemen rádobtam a táskámra. Belenéztem Zelo szemébe és még nem éreztem ilyet egy ember iránt. Csak vigyorogtam ezerrel. A homlokát hozzányomta az enyémhez. Éreztem most valami történni fog. Egyre közeledett a szájával az enyémhez.
- Rin.
- Igen?
- Szabad?
- Üh.. - meg sem várta, hogy végig mondjam, máris megcsókolt. Csók közben letett és megfogta az arcom. Beletúrtam a hajába. Erre beleharapott a nyelvembe. Szisszentem egyet és éreztem valami fura ízt a számba. Vérzett a nyelvem. Zelo tudhatta, hogy valami miatt felszisszentem ezért megkérdezte:
- Minden oké?
- Persze csak vérzik a nyelvem.
- Bocsi!
- Semmi baj. - adtam egy csókot neki.
Felvettem a sapim és a táskám hátamra dobtam. - Gyere menjünk órára.
- Jól van. - fogta meg a kezem.
- Mit látnak szemeim? Szia, Zelo.
- JiYeon. Szia. Visszajöttél?
- Igen, véget ért a turné.
- Turné? - hökkentem meg.
- Igen, amúgy ki vagy?
- Ő Rin és hagyd békén. - előzött meg Zelo a válasszal.
- Jaj, Zelo! Nyugi, nem bántom. Csak rég nem láttam már a régi barátomat.
Mi? Barát? Mármint barát barát vagy pasi barát? De Zelonak állítólag nem volt barátnője. Most mi van?
- Aha. Biztos. Mi megyünk órára. - kicsit idegesnek látszott.
- Én mindjárt jövök. - kanyarodtam oda a lányokhoz, amint beértünk a terembe.
- Rendben. Én leülök oda. - lehuppant az egyik üres padhoz és berakta a fülhallgatóját.
- Lányok! Ki az a JiYeon?
- Volt osztálytársunk volt. Csak debütált és most turnén van. - kezdett bele Min.
- Már nem. - mutatott JiYeon felé, aki leült Zelo mellé. Én éreztem, hogy mindjárt felrobbanok, de elkezdek sírni is.
- Na, mi van? - aggódott Hwa.
- Semmi. - hajtottam le a fejem.
- Mi történt köztetek? - kerekedett ki JungGi szeme.
- Öhm. - forgattam a szemem.
- Riiin. Mondjad csak. - nézett szúró tekintettel Min.
- Megcs.. semmi.
- Rin! - mordult rám JungGi.
- Megcsókolt. - néztem Zelora, amikor látom átült máshova, JiYeon elől.
- Mi a tosz? - akadt ki Hwa.
Megszólalt a csengő.
- Becsöngettek. - vigyorogtam rájuk és hátra mentem leülni.
Nem akartam Zelo mellé ülni, de a kezemet megfogva húzott a mellette lévő helyre.
- Mi a bajod? - gondolom látta rajtam a dolgot.
- Semmi. - néztem a lábamra.
- Rin. Nem tudsz hazudni. Főleg nem nekem. - fogta meg a kezem.
- JiYeon. - mormogtam halkan.
- Féltékeny vagy? Mert nem szükséges. Rin, kérlek nézz rám.
Én meg csak néztem tovább a lábaimat lehajtott fejjel. És éreztem, ha belenézek Zelo szemébe, akkor elolvadok. De tudtam, hogy néz, ezért ránéztem. A csillogó szemeitől halmazállapotot váltok.
- Zelo, ne néz így.. - hallgattam el.
- Hogy? Most haragszol rám? - fonta az ujjait az enyéim köré.
- Így, ilyen aranyosan.
- Figyi, játszunk olyat, hogy aki előbb szól a másikhoz befesti valamilyen színűre a haját. Benne vagy?
- Legyen. - bár nem értem mi értelme.
- Kezdjük, most. - körülbelül fél perc se telt el. - Én nem bírom! Beszélj hozzám!
- Zelo. Sötétszürke.
- Mi?
- Ilyen színű legyen a hajad! - nevettem el magam.
- Tényleg, basszus. De jobb, hogy hallak beszélni. - mosolygott rám.
- Jó napot! Az lesz a mai óra, hogy én dolgozatokat javítok, maguk meg csendben elfoglalják magukat. - lépett be a tanár.
- Rendben, tanár úr! - hangzott el az osztály válasza.
És máris száguldottak oda hozzánk a srácok. Még a fiúk is.
- Zelo, meséljél csak! - kezdett bele Min. - Mit műveltél a mi lányunkkal?
- Elcsavarta a fejét. - röhögött fel DaeHyun.
- Jaaj.. - takartam el az arcom az egyik kezemmel, mivel a másikat Zelo fogta.
- Ne tagadd! - húzta fel a szemöldökét Hwa.
- Én nem.
- Ne áltasd magad! - jött oda JiYeon.
- Hagyd őt, JiYeon! - szólt rá HimChan.
- Ne szólj bele.
- JiYeon, inkább menj vissza oda ahonnan jöttél. - mordult fel JungGi. Én ezzel nem tudtam, mit csináljak. Zelo kezét inkább elengedtem. Úgy éreztem, sírni fogok vagy valami, ezért ki kéreckedtem a vécére. Ráültem az egyik lehajtott tetejű vécére és bezártam az ajtaját. Kitört belőlem a sírás, de közben nevettem magamon. Kopogást hallok a kövön. Tudtam, ez biztos JiYeon.
- Rin?
- Mi az?
- Sírsz?
- Mit érdekel?
- Bocs, csak aggódtam.
- Ne áltasd magad. - ismételtem, amit mondott a teremben.
- Ch.. én csak kérdeztem.
- Nem olyan fajta vagy, aki hátsószándék nélkül tesz dolgokat.
- Általánosan biztos.
- Na, inkább menj vissza a terembe. - rontottam ki a vécéből.
- Hát rendben. - fordult sarkon és visszariszált a terembe.
Kimentem a folyosóra. Lerogytam a fal mellé. Halkan elkezdtem egy random szöveget énekelni, saját kútfőből. Lehunytam a szemem. Éreztem, valaki lehuppant mellém. Kinyitom a szemem. Ott üldögélt mellettem HackYeon.
- Mi a baj?
- Semmi. - vettem lábaimra kinyújtott kezeimbe a sapkám.
- Akkor már visszajöttél volna. - húzta föl a szemöldökét.
- JiYeon. - buzeráltam a műanyag szarvacskákat a sapkán.
- Vele sok gond van. - döntötte hátra a fejét
- Honnan ismered?
- Általánosban osztálytársam volt.
- Ahaa. Értem.
- De inkább gyere, nehogy mérges legyen a tanár. - ugrott fel, aztán engem is felsegített.
Amint beléptem a terembe, láttam JiYeont, ahogy ott legyeskedik Zelo körül. Én meg csak megint elszontyolodtam. Egy másik üres padba leültem egyedül, a sapkát az asztalra téve, fejem is letettem.
- Rin! Mi a baj? - jött oda Hwa.
- Inkább ki..
- JiYeon? Az a szuka? Ne is törödj vele.
- Hwa, te szerelmes vagy? - sóhajtottam.
- Háát..
- Ilyen nincs, kibe? - kaptam fel a fejem már vigyorogva.
- JongUp. - súgta oda.
- Nee! - ordítottam a fülébe.
- Nyugi, nyugi. Nem kell szétkürtölni ám.
- Mizu lányok? - huppant le a székre YoungJae.
- Meg fogsz ölni. Ne ijesztgess! - rándult össze Hwa.
- Csak szerelmes a kicsi. - súgtam oda YoungJaenek.
- Hallottam ám. - látszott kicsit ideges.
- Nyugi, nyugi. - vigyorogtam.
- Kibe? - érdeklődött.
- Figyelj! - súgtam ismét YoungJaenek.
- Hali! Jobban vagy, Rin? Láttam kiviharzottál.- érkezett meg JongUp. - Szia, Hwa. - térdelt le az asztal mellett Hwa mellé.
- Sziaa.. - dadogott.
- Aha, értem. - súgta vissza YoungJae. - Belé?
- Egyértelmű. - röhögtem. Kicsöngettek közben.
- Rinnie. Jól vagy? - ült le mellém egy székre Zelo.
- Aham.
- Haragszol valamiért?
- Nem.
- Miért mentél ki fél órára óra közben?
- Miért nem jöttél utánam? - azzal a lendülettel kifutottam a teremből.
- Rin, várj már! - jött utánam Zelo.
- Ide már nem jöhetsz be. - léptem be háttal a lányvécébe.
- Nem érdekel. - jött utánam. Neki tolt a falnak. Szerencsére senki nem volt bent. - Ne legyél ilyen buta! - fogta meg a kezeivel az arcom.
- Ze... - elment a hangom. Mitől? Elmutogassam neki? Majd rájön. Addig szenved, hogy nem hallja a hangom.
- Rin. Hidd el, én az életem adnám neked! Nem akarok nyálas lenni, de senkit nem szeretem még úgy, ahogyan téged. - most mit csináljak? - Nem szólsz hozzám? Bár megértem. - túrt bele a hajába. Én teljesen elolvadok, mikor ezt csinálja. Átkaroltam a nyakát, de semmi szót nem bírtam volna mondani. Ezért helyette ő megcsókolt. Úristen! Most már el kéne mutogatnom neki..
Na, akkor most. Próbáltam elmutogatni neki, hogy nem bírok beszélni.
- Nem tudsz beszélni? - kérdezte, mire bólogattam. - Megoldjuk ne félj! De előbb menjünk ki a lányvécéből. - mutattam neki, hogy ez jó ötlet. Kilépünk a vécéből és ott áll előttünk...
[Folytatás]

{6.rész vége}

5.rész

Metrózás

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Csütörtök van és én teljesen máshol járok. Mint valami bedrogozott kutya. Nem drogoztam, elmondom. De a történtektől bediliztem. Sárkánykornis jelent meg a rem fázisomban. Suliba menet pedig Zelo jelent meg előttem.
- Jó reggelt, Rinnie!
- Reggelt, Zelo.
- Mi a baj?
- Semmi csak teljesen kész vagyok!
- Mitől?
- Tőled, Zelo.
- Mi?
- Azt csinálod velem, amit nem szeretek. Kiborultam.
- Nem értelek.
- Senki soha nem volt olyan, hogy három napja ismert és már megölelt. Meg.. ah.. Zelo. Magyarázd már el, hogy mégis hogyan hoztad össze ezt az egészet! Figyelsz rám? - hadartam.
- Aranyos vagy, ha dühös vagy!
- Mi? Hogy tetszhetek neked?
- Más vagy. - lépett közelebb. - Voltak olyan barátaim, akiknek adtam valami dolgot akár szülinapra vagy hasonló. De nem volt olyan, aki mindennap használta azt. Mint te. - gondolom a fejemen lévő sapkára céloz.
- Nekem tetszik ez. - mosolyogtam.
- És az is aki a valódi tulajdonosa? - lépett még közelebb.
- Hát..öhmm.
- Elkísérnél az edzésemre? - kérdezte.
- Persze. - mondtam.
- Akkor délután jövök érted, de úgyis beszélünk még suliba.
- Persze!
Milyen gyorsan témát váltott. Milyen edzése lesz? Lehet tánc.
- Jut eszembe! Nem válaszoltál a kérdésemre. - húzta fel a szemöldökét.
- Melyik?
- Tudod te, Rinnie!
- Öhm..talán?
- Rin. - lépett egy fél lépésnyire elém.
- Igen. - néztem bele a mély barna szemébe.
- Oh Rin! - fogta meg a kezem. Most már tudom, hogy mit is akart eddig. Nem vagyunk együtt. De ez a negyedik legszebb napom egy huzamba.
A suli úgy telt, hogy Zelo mindig valahol a közelembe volt. Beszélgettem Minnel és közbe hátulról átkarolt.
- Aranyos látvány! Együtt vagytok? - kérdezte.
- Nem. - jelentettük ki.
- Akkor nem értek semmit. - nézett furán. - Rin, jönnél kicsit? Elrabolhatom?
- Megyek! - mondtam.
- Rabold. - válaszolt Zelo. Azzal odament DaeHyunhoz.
- Neked mi bajod? - borult ki Min.
- Mi?
- Mi a probléma veled, asszony?
- Repülök. Ahh..
- Térj már vissza! Magyarázd már el ezt az egészet!
- Négy napja ismerem. Tetszem neki. Nekem is ő. Nem vagyunk együtt. Kezemet is többször megfogta már. Ilyen fiút még sosem ismertem. - hadartam el.
- Aha és mi a lényeg?
- Nem csókolt még meg, szóval hagyjuk.
- Még? - vonta fel a szemöldökét Min.
- Ömm.. - pirultam el.
- Neked tetszik?
- Igen.
- Te tetszel neki?
- Igen.
- Akkor meg?
- Négy nap kevés egy megismeréséhez.
- Igaz.
- Lányok! - jött oda a biosz tanár.
- Igen, tanár úr? - kérdeztük.
- Egy rendezvény miatt elmaradnak az órák.
- Akkor mehetünk haza? - lelkesedett fel Min.
- Igen. Pakoljanak össze és mehetnek.
- Köszönjük! Gyere! - húzott magával Min.
- Igenis! - mivel nem tehettem mást.
Bementünk a terembe. Full üres az egész. Biztos nekik is szólt már a tanár. Szedjünk a sátorfát! Kifelé menet nekem jött valaki, majdnem pofára esek és elkap valaki. Ki lenne más, mint Zelo. De ez persze véletlen egybeesés. Lószart!
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen. Csak szerencsétlen.
- Nem vagy az, mert velem metrózhatsz délután. - kacsintott.
- Az egód rendben van. Mi metró?
- Igen, azzal utazunk majd. Baj?
- Nem csak nem mondtad.
- Majd veszek jegyet neked is.
- Köszi! - mosolyogtam rá.
- Örülök, hogy hordod a sapkád. - vigyorgott Zelo.

Oh! Már nem tudom mit kezdjek magammal. Levetem magam..a székre. Elhitted. Fiú miatt nem leszek öngyilkos.

Délután Zelo eljött értem és elindultunk a metróhoz. Még mindig nem tudom milyen órája is lesz. De nem az izgat. Hanem, hogy mi a lótúróért hívott el?? Miért? Kérdezzem meg?? Mindjárt felrobbanok! Elkezdjem? Ne? De kéne. Vagy nem?
- Szóval, miért hívtál el? - kérdeztem higgadtan.
- Te is táncolni fogsz. - jelentette ki.
- Mi?
- Tánc. Tánc órára járok. És te is beszállsz.
- Milyen tánc?
- Hip-hop.
- Nem akartál volna megkérdezni? - torpantam meg.
- De. Csak gondoltam szeretsz táncolni és.. - látszott rajta kicsit elszomorodott.
- Igen szeretek. És fogok is. - próbáltam felvidítani.
- Akkor jó. - ölelt meg, de gyorsan el is engedett.
- Mi a baj?
- Azt mondtad, kiborulsz az ilyenektől, amit csinálok.
- Öhm, aha.
Mialatt mentünk az órájára nem csinált semmi olyat, ami olyan izés. Visszafogta magát, mondhatjuk így is. Metróba beszállunk. Én szokásomhoz híven majdnem pofára esek, de most nem Zelo kapott el. Egy ismeretlen srác. Barna haj, sötét szem, majdnem egy magas volt Zeloval.
- Hello, köszi, hogy elkaptál.
- Szia, szívesen.
- Öhm. Én megyek is tovább. Örültem. - köszöntem el.
- Én is. Remélem még találkozunk. - biccentett.
- Nagyon stírölt. - mondta Zelo, amint haladtunk tovább.
- Mi?
- Igen. Feltűnően.
- Hát oké. Nem találkozunk vele többet, szóval kár emlegetni.
- Rendben.
Táncóra. Király volt. Járni fogok Zeloval. Jaj. Mármint táncra. Nem úgy. Hanem.. Mi? Összekavarodtam.. Elmagyarázó manót ide. Biztos elege van már belőlem. Már megoldhatnám a dolgaimat. Egyszerűbben.
A tánctanárnő is megdicsért. Egonövelés folyamatban..kérem várjon. Feladatot adott. Páros feladatot. Zeloval kellett együtt lenni, mivel csak őt ismertem a csoportból. A tanárnőnek tuti Zelo a kedvence. Ő táncol a legjobban. Legalábbis szerintem. De ezt most nem tudom kimagyarázni.

Haza felé megint összefutottunk azzal, akivel a metrón.
- Hello! Ismét találkozunk.
- Szia. Látod.
- Nem mutatkoztam be még. Cha Hack Yeon. És ti?
- Én nem ismerlek. - néztem rá furán.
- Tudom, de egyidős vagyok veletek. Melyik suliba jártok?
- Az GIFG-be. - válaszolt Zelo.
- Én is oda fogok járni. Új vagyok itt. A városba.
- Ha a mi sulinkba fogsz járni, akkor még beszélünk. - köszöntem el.
- Hát rendben, holnap megyek suliba, szóval majd ott találkozunk. - fordult meg.
Túl bizarr nekem ez a srác. Valami probléma van vele. Nem túl bizalomgerjesztő. Hackyeon.

Holnap elég fura nap lesz az fix. Rajtunk fog "lógni" Hackyeon, mivel csak minket ismer. Bár én is még új vagyok itt, szóval nem tudok olyan sok dolgot mondani neki a suliról. Meg kéne tudni ki is ez. Zelo feladat van! Igaz nem mondtam neki, de biztos észreveszi majd. Jót röhögök magamon.
Nincsenek barátaim, akik ismernék már ezt az énem. Ami magába röhög a semmin. Meg hasonlók. Majd ha úgy gondolom megismerik ezt is. Tiszta rejtélyes könyv vagyok. Mi van? Összehoztam. Nem birok beszélni. Fáradok az látszik. Annyeonghi jumuseyo mindenkinek! Hát ezt nem hiszem el..Zelo este 11-kor rám ír. Neki is most jutok eszébe. Bár aranyos. Kis cukker. Nem, nem az. Már megint ezt csinálja velem. Megyek aludni inkább. Zelo ismételten benne lesz az álmomban.

Vélemény:
Zelo: este 11
Suli: elmaradt órák

{5.rész vége}

4.rész

Válasz a kérdéseimre

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Szerda. A Hwa által elküldött órarend szerint biosszal kezdünk. Szeretem, de nem vagyok belőle szín ötös.
Elindultam reggel hét körül. Szembe jött velem Zelo:
- Reggelt! - mosolygott rám.
- Szia!
- Zu?
- Fáradt vagyok. Hogy hogy ide jöttél elém?
- Szerettem volna beszélgetni.
- Miről?
- Arról, amit nem értesz.
- Zelo..
- Rin.
- Tényleg nem értek dolgokat. Például, ahogy viselkedsz velem. - indultam el.
- Ez csak azért van, mert tetszel, Rin. - erre a mondatra újra megálltam.
- Most ezt, hogy érted?
- Tetszel. A stílusod, a személyiséged, az ahogy viselkedsz. Látom, azt is hordod, amit adtam. - bökött a sapkára a fejemen.
- Mert tetszik.
- Igen, ahogy nekem te.
- Zelo.. - pirultam el.
- Rinnie. - lépett közelebb, én meg csak álltam lehajtott fejjel és Zelo cipőjét néztem.
- Nem értem, hogy tetszhetek neked.
- Úgy, hogy szerintem szép vagy. - emelte fel a fejem.
- Más adót nézel.
- Lehet, de az is tetszik. - na, erre a válaszra talán még vörösebb lettem.
- Én ugyanolyan vagyok, mint a többi.
- Ne legyél biztos benne. - mosolygott.
- Zelo, én.. - hirtelen megölelt.
- Meg fogom mutatni neked, hogy nem vagy olyan, mint a többi. - mondta. - Menjünk suliba.
- Várj, ez így jó. - éreztem, hogy hogyan dobog a szíve.
- Gyere, el fogunk késni.
- Rendben, menjünk. - kezdtünk el szaladni.
Amikor már láttuk a sulit csak sétáltunk. Zelo átkarolt a vállamon. A mai szerelése még jobban tetszett, mint az előzők. Fekete tornacipő, kék farmer, 96 mintájú póló és a szokásos bőrdzsekie. Viszont nem maradhatott le a sapi a buksijáról. Fekete, fehér 'BOY' felirattal és az ellenző részén kis szegecsek mutattak lefelé.

A 'BOY' felirathoz csak annyi jutott eszembe, hogy nem tudnám máshogyan meg, hogy fiú? De most komolyan? Mindegy is. Simán beértünk a suliba. Min üdvözletével kezdődött:

- Jó reggelt, skacok! - érkezett mellénk.

- Szia, Min! - köszöntem.

- Jó mindkettőtök sapija. - mosolygott.

- Köszi! - mondtuk egyszerre Zeloval.

- Zelo, gyere egy percre, kérlek! - hívta félre Min.

Nem tudom, mit is beszéltek. Sokszor néztek rám. Mosolyogtak. Valamit összebeszélnek ezek. Elindultak vissza felém.

- Én nem is rabolom az időtöket. - szólalt meg Min.

- Okés. Bioszon találkozunk. - válaszoltam. - Menjünk bioszra.
- Aha. Előbb tető? Van húsz percünk.
- Egye fene. Úgyis elhúznál oda magaddal. - mosolyogtam rá.
- Akkor gyere!
- Igen is, uram! - nevettem futás közben.

Senkinek sem tűnik fel, hogy hova szaladgálunk? Miért is? Végül is csak leszarnak. Mit tennének amúgy is? Járkál egyáltalán a tetőre rajtunk kívül bárki is? Nem hiszem.
Felértünk a tetőre. Kellemesen fújt a szél. Nem hideg, mint általában októberben. Néha elrepülnék csak úgy el és szerintem nem én vagyok az egyedüli ezzel a véleménnyel. Kitártam a kezem. Hirtelen Zelo megölelt hátulról. Tiszta Titanic Feeling. Tényleg biztonságba éreztem magam mellette. Nem ismerem szinte és itt állok a tetőn vele.
- Várj! Figyelj, ezt neked találtam ki! - állt kicsit arrébb, amikor elkezdett táncolni közbe meg rappelt is. Én elolvadtam. Persze az arcomon csak a vigyorgás látszott. Próbáltam takarni az arcom, hogy ne lássa a piruló arcom. Bár foghatnám a hidegre. Ki nem tudom mondani milyen aranyos volt. Befejezte a táncolást és hirtelen felkapott a derekamnál fogva. Én meg csak mosolyogtam, mint egy hülye. Letett és közelebb hajolt. Nem tudtam mire vélni az egészet.
- Én mondtam, hogy megmutatom, hogy nem vagy olyan, mint a többi. Te más vagy.
- Zelo. Tudom, más vagyok. - öleltem át.
- Végre megértetted. Tetszel! - ölelt át szorosan.
- Nekem is te. - suttogtam és néztem a szemébe. Csillogtak a szemei. Édesebbet nem is láttam. Leültünk a földre. Beszélgettünk. Ő hátra dőlt és nézte az eget. Én meg rátettem a fejem a mellkasára. Romantikus volt, mint egy filmben.
- Zelo.
- Igen?
- Menni kéne órára. - ültem fel.
- Tényleg.
- Indulás.
- Igen is, asszonyom! - röhögött.
- Gyere már!
- Megyek! - pattant fel. Azzal lerohantunk. Ismét senkinek sem tűnt fel az, hogy hova rohanunk. Milyen suli ez? Nem is baj. Beértünk a terembe szerencsére még csengő előtt. JungGi láthatta rajtam, valami változott. Egyből elrángatott Zelo mellől. Min és Hwa is csatlakozott a beszélgetéshez.
- Mi történt, Rin? Vigyorogsz, mint egy hülye. - kezdte JungGi.
- És csillog a szemed. - szólalt meg Hwa.
- Nem is. - takartam el az arcom.
- Mi van? Zeloval elrohantál. Mit csináltál? - faggatott Min.
- Felmentünk a tetőre. - válaszoltam.
- Oda egyedül szokott járkálni. - jelentette ki Hwa.
- Mit csináltatok odafent? - faggattak tovább.
- Csak megölelt.

- Persze, aha. Hiszünk neked. - röhögött JungGi.

- Jól van na.

- Három napja vagy itt. - mondta Min.

- Tudom én. De nem vagyunk együtt.

- Nem ellenkeztél. - húzta fel a szemöldökét Hwa.

- Nem, de hagyjuk ezt a témát. Üljünk le oda. - mutattam a teljesen üres ajtó felőli padsorra. Min és JungGi egymás mellé ült legelőre. Mögéjük leültem Hwaval. Hirtelen lehuppant mögém Zelo.
- Sapikák! - mosolygott Hwa.

Biosz óra mit is mondjak? Nem a kedvencem. Unatkozott mindenki. Bár én gondolkodtam rendesen a dolgokon. Zelon. Miért csinálja ezt velem? De most komolyan? Direkt csinálja azt, hogy csak rajta rágódjak? Nem is vagyunk úgy, együtt együtt, de mégis mit..? ÁÁÁ! Ordítanék ki a világból! Könyörgök valaki szerezzen már be nekem egy dzsinnt! Fizetek bármennyit csak valaki! Meg ha már valaki mozdul, hozzon valami innivalót is. Írjak bevásárló listát? Elkalandoztam. Szokásom.
Észre se vettem, de már a fél nap eltelt. Már angol óra jött. Valami nagyon könnyű dolgot vettünk, de én nem értettem. Lehet azért, mert nem voltam teljesen az órán fejileg. Bár nem is érdekelt.
Zelo odadobott egy levelet. Az volt ráírva, hogy: "I LIKE U". Most már nem tudom, mit kezdjek. Csak mosolyogtam rá. Romantikus volt minden, amit csinált eddig, de három napja ismerem össz-visz. Bár nekem is tetszik, de előbb meg kell ismernem. Tudja, hogy tetszik nekem is.

Zelo órák után odajött hozzám (bár próbáltam elkerülni talán).
- Rin! Hazakísérhetlek?
- Nekem mindegy.
- Mi a baj?
- Menjünk! - léptem ki a suli kapuján.
- Várj! Miért sietsz? Mi a probléma?
- Semmi.
- Lassíts! Mi a baj? - állt meg előttem.
- Tényleg semmi.
- Ennyire nem vagyok hülye.
- Semmi komolyan.
- A gesztusaid nem arról árulkodnak. Forgatod a szemed, szóval igazam van, hogy valami baj van. Buzerálod a karkötőd, szóval
- Valamiben nem vagyok biztos. - fejeztem be a mondatát.
- Mondd már!
- Három nap. Három napja ismerlek. Nem ismerlek igazán.
- Kérdezz!
- Mi?
- Kérdezz és én válaszolok.
- Hát most nem jut eszembe semmi.
- Akkor meséljek én?
- Hát, aham.
- Szeretek rappelni, táncolni. Szeretem a zenét, de gondolom feltűnt. Dalszövegeket szoktam írni néha. Kedvenc filmjeim úgy nagyjából a Step Up, mert sok tánc van benne.
- Mi a kedvenc kajád?
- A kimchi.
- Nem ettem még. És mi a kedvenc számod?
- 7, neked?
- 3. Szín?
- Úgy minden, de a zöld.
- Miben vagy jó a táncon és a rappelésen kívül?
- Gördeszka.
- Én bénáznék.
- Majd tanítalak.
- Én meg kosarazni.
- Megbeszélve. - mosolygott.
- Mikor van a szülinapod?
- Egy hét múlva.
- Tényleg?
- Jep. És a tied?
- 31.-én.
- Egy hónapban születtünk. - vigyorgott.
- Aham. - mondtam, de közbe annyi minden járt a fejemben.
- További kérdéseid vannak? - nevetett az édes mosolyával.
- Volt már barátnőd? - tört ki a kérdés belőlem.
- Ohm. Hát, nem.
- Komoly? - lepődtem meg, mivel azt hittem volt már.
- Igen, komolyan.
Hát ez váratlan volt. Azt hittem, legalább volt egy neki. De ez? Most mi van? Hazudott vagy tényleg nem volt? Unikornis. Várj mi van? Megint az unikornishús járkál a Zelo mappában. Hagyjuk inkább a témát és nem jön többet elő.
Hazakísért. Elköszönt. Puszival az arcomra. Megint kérdőjelek a fejembe. Nem hiszem el. Mi a ...ért kell ezt csinálnia? Kérdőjelekkel álmodok a végén. Elkezdenek kergetni. És majd a felkiáltójelek hallgatnak ki. Huh, muszáj aludnom. Mik járnak a fejemben?

Vélemény:
Zelo: jobban megismertem
Suli: még mindig nem szeretem..

{4.rész vége}

3.rész

Ismerjük meg az osztályunk

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Szokásos módon kezdődött a reggelem. A korán kelés nem az én szakterületem. Senki nem is gondolta volna, mi? Beértem a suliba egyedül, mert egy barátnőjével indult előbb a tesóm. (Shin Eun Tae a neve, amúgy.) Egyből odafutott hozzám Zelo.

- Hali Rin!

- Szia. - néztem rá és kicsit meglepett a "szettje". Kék magasított szárú cipő, szürke farmer, valami fura mintás póló és fekete bőrdzseki. Ebbe semmi olyan nincs. Gondoljátok. De én arra értettem, ami a fején volt. Egy olyan sapka, ami mostanában menő. Fekete és rajta a sapkán két kis átlátszó, szerintem műanyag, ördögszarv volt.

- Mizu? - kérdezte.

- Semmi különös. Tetszik a sapid! - mosolyodtam el.

- Köszi. Miattad vettem fel. - vigyorgott.

- Oh. Tényleg jól néz ki! - vettem le a fejéről.

- Próbáld fel!

- Na? - raktam a fejemre.

- Tök jó. Kisördög.

- Kisördög, én?

- Biztos csináltál már valami olyat.

- A tegnapin kívül nem nagyon. - húztam a szám.

- Tényleg? Pedig nem tűnsz olyan jó kislánynak.

- Az nem mondtam, hogy jó kislány vagyok. Csak nem csináltam olyanokat, hogy kisördög legyek. - magyaráztam.

- Értem, ne harapd le a fejem.

- Ezt ma hordani fogom, baj? - mutattam a sapira.

- Nem. - rakta vissza a fejemre.

- Köszi. - néztem a szemébe.

- Menjünk a terembe, meg kell ismerned az osztályt.

- Oké.

Bementünk az osztályterembe és odajött egy lány köszönni.

- Szia! Hae Hwa Neul vagyok! És te? - nézett kerek szemekkel.

- Hello. Én Shin Soo Rin.

- Rin, az szép név. - mosolygott.

- Hwa, te meg mosolygós vagy. - jelentettem ki a valószínűt.

- Tudom. - mosolygott még erőteljesebben.

- Akkor még találkozunk. - mentem tovább.

- Napot! Én Shin Min Rin lennék.

- Shin Soo Rin. - mosolyogtam rá.

- Rin? Engem Minnek szólíts.

- Igen, rendben.

- Még találkozunk, ne szökj el vele. - bökött Zelo felé. - Igen, arra célzok, hogy veled ne Zelo!

- Úristen. - pirultam el.

- Mi az?

- Az előző osztályom szarabb volt. És nem ilyen sokszínű.

- A társaságra célzol vagy Zelo hajára? - kezdett el nevetni.

- A társaságra, de Zelo haja se semmi. - röhögtünk együtt és visszajött mellém Zelo.

- Na, min nevettek ennyire? - érdeklődött pislogva.

- Semmin. - mosolyogtunk rá.

- Oké. Mennyi az idő? - kérdezte Zelo.

- Mindjárt nyolc. Matekkal kezdünk. Phff..

- Akkor még van idő! - fogta meg a kezem és kezdett el kifelé szaladni a teremből.

Megint felvitt a tetőre. A sapka majdnem leesett a fejemről futás közben. Második napja ismerem, de úgy bánik velem, mintha már vagy egy éve ismerne.

- Mit szeretnél? - álltunk meg a tetőn.

- Semmit. Csak szerettem volna feljönni ide veled.

- Aha. Nem értem. - ráztam a fejem.

- Minden reggel a becsengetés előtt 10 perccel jön egy olyan érzés a fejembe, hogy muszáj táncolnom vagy valami mozgást csinálnom.

- Oh! - figyeltem a szavait.

- De csak beszélek.

- Taníts meg rappelni!

- Mi?

- Taníts meg rappelni! - biccentettem félre a fejem.

- Miért? - lepődött meg és csak pislogott.

- Hát úgy, nem tudom. - mosolyogtam rá.

- Rendben, de nehéz lesz.

- Nem baj. - húztam fel az orrom.

- Jól áll ez a sapi! - döntötte félre a fejét. Közelebb lépett hozzám. Levette a fejemről. Belenézett a szemembe.

- Zelo.

- Mi az? - nézett továbbra is a szemembe.

- Kéne menni órára.

- Nem, Rin.

- Jó! - erre csak megölelt. És visszarakta a fejemre a sapiját.

- Neked adom. És nincs ellenkezés.

- Két napja se ismersz, Zelo.

- Ismerlek. Beszélgettünk már eleget, hogy kiismerjelek.

- Hogy?

- Tudom, hogy csak baráti körbe tudsz feloldódni. Hogy birizgálod a karkötődet, ha nem vagy biztos valamiben. Ahogy most is.

- Jó talán kicsit ismersz.

- Azt is tudom, hogy nem akarsz bajba kerülni a szüleidnél, vagyis szigorú típusúak. A nővéred pedig tartaná neked a hátát. És nem tudsz hazudni neki, még ha próbálsz is.

- Mmm.. - forgattam a szemem.

- Még azt is, hogy ha valakinek igaza van és te tudod ezt, de nem akarod kimondani forgatod a szemed.

- Zelo, hogy ismertél ki egy nap alatt?

- Jól csinálom a dolgokat.

- Most már tényleg menjünk. - sóhajtottam.

- Rendben, Rin.

Ismét megfogta a kezem. Nem vagyunk együtt, de mindig megfogja a kezem. Valaki árulja már el mi van!

Beléptünk a teremajtón. Mindenki hangoskodott, mert még a tanár nem volt bent. Legalább nem késtünk. Leültem leghátra. A mostantól törzshelyemre. Előttem ült egy lány és hátra fordult.

- Annyeong! Kim Jung Gi.

- Szia! Shin Soo Rin.

- Szép neved van.

- Neked is.

- Jó napot! Tessék leülni! - lépett be a tanár.

- Majd beszélünk. - súgtam oda JungGinak.

- Rendben. - mosolygott.

- Szia, megint! - ült mellém Zelo.

- Hali. - igazítottam meg a sapim.

- Mi az amiben nem vagy biztos? - suttogta.

- Honnan veszed, hogy van ilyen?

- Karkötő. - mutatott a kezemre. Tudtomon kívül birizgáltam a karkötőm.

- Amm.. - forgattam a szemem és rá is jöttem, hogy most buktam le. Igaza volt Zelonak.

- Mondd el, kérlek.

- Nem tudok kiigazodni rajtad. - mormogtam magamban.

- Rin.

- Kérem figyeljen az órára Choi!

- Igen, tanár úr. - erre írt egy cetlit, azzal a felirattal, hogy "Szünetben beszéljünk, kérlek!" 

Bólintottam.

Szünetben elindultam a folyóson és valaki megfogta a vállam.
- Rin, mi a bajod velem? - szólalt meg Zelo.
- Semmi. Csak.. nem itt szeretném ezt megbeszélni.
- Gyere! - húzott magával a tetőre.
- Zelo.
- Csak gyere! - értünk fel. - Mondjad kérlek.
- Nem tudom miért! - adtam ki magamból.
- Mit miért?
- Hogy miért vagy ilyen velem. Két napja ismersz. Könnyen ki ismertél. Nem tudom miért. És oda adtad nekem a sapid, amit szintén nem értek. - folytattam már szinte könnyezve.
- Most miért sírsz?
- Nem sírok csak kiborultam. - rogytam le a földre.
- Mi bajod azzal, hogy így viselkedem? -  ült le mellém.
- Semmi.. nem értem, az a baj.
- Szeretnélek megismerni, Rin. Különlegesnek látszol.
- Hogy érted?
- Nem vagy szerintem te olyan, mint a többiek.
Letöröltem a könnyeim. Rádöntöttem a fejem Zelo vállára.
- Megnyugodtál? - kérdezte.
- Egy kicsit igen.
- Akkor jó. - sóhajtott.
Üldögéltünk ott egy ideig. Utána mentünk órára. Rajz. Ki ne szeretné, végül is? Nem vagyok egy művészlélek, de jobban szeretem, mint például a kémiát. Hwa mellém ült, gondolom látta rajtam hogy valami nem stimmel nálam.
- Szia, megint.
- Hali. - köszöntem halkan.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Rin, mindenki látja rajtad, valami van.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Mennyire ismered Zelot?
- Hát, elég jól. Mióta ide járok. Ő is az évbe jött, mármint ugyanúgy kilencediktől ismerem. Jó fej, tud hülyéskedni, de komoly lenni is.
- Tudsz valamit, arról, hogy hogy bánik a barátnőivel? Mármint olyan "minden lányra ráhajt" típus?
- Nem, dehogy. Ez alatt a két év alatt úgy emlékszem nem is volt barátnője. És nem olyan nőcsábász fajta.
- Oké.
- Miért?
- Áh. Kérdeztem csak.
- Rendben. Amúgy a fejeden nem Zelo sapija van?
- De.
- Oké. - mosolyodott el.
- Mi az?
- Semmi, csak azoknak ad általában valamit, akik iránt valami érzése van. Ezt még ő mondta régebben. - súgta oda.
- És ezt most, hogy érted?
- Talán érez valamit irányodba.
- Két napja ismer.
- Azt én is tudom. Nem tudok viszont a fejében olvasni.
- Jó lenne pedig. Mert exponenciálisan nő az esélye annak, hogy miatta őrülök meg.
- Nyugi, segítek. - mosolygott.
- Köszi. Amúgy megmutatod ki kicsoda?
- Persze. Kezdjük és inkább azokkal akiket én jobban ismerek.
- Okés.
- Ott ül Jung Dae Hyun. Csak Daenek szólítsd. - mutatott egy szőkés barna hajú fiúra.
- Vettem.
- Mögötte Kim Him Chan.
- A fekete hajú?
- Jep. A másik padsorba ül Bang Yong Guk. Szóval Bang.
- Aham. Az a barna.
- Jep. Előtte ül Moon Jong Up. JongUp.
- Vettem. A vöri.
- Jah. Ő ott Yoo Young Jae. YoungJae. - bökött egy másik barna srácra.
- Oks.
- Most a lányok.
- JungGi és Mint ismerem már.
- Akkor okés. Ott van még Kwon Min Young. Én csak Youngnak hívom.
- Ok.
- Nagyából őket ismerem jobban.
- Rendben, köszi.
- Látom kicsit jobb kedved van.
- Jah. Mondhatjuk. - néztem Zelora.
- Ne nézd, ha ő a bajod!
- Bocsi csak.. ah. - megint kezdtem elszomorodni.
- Beszélj vele.
- Már meg volt. És nem bírok rajta kiigazodni.
- Jaj már, te nő!
- Hagyjuk inkább.
- Jó, hagyjuk a témát.
Óráknak vége. Megyek éppen haza egyedül, mivel Eun megint felszívódott, ki futott utánam?
- Rin!
- Zelo.
- Légyszi, áruld el mi bajod van? - kérdezte az üres utcán.
- Semmi. - mentem volna tovább, de újra megfogta a kezem. - Ez.
- Mi?
- Olyan dolgokat csinálsz, amit nem értek. Például megfogod a kezem. Meg felvittél a tetőre. Miért nem például Hwat vitted?
- Mert ő csak a barátom.
- És én mi vagyok.
- Egy különlegesebb.
- Nem értelek.
- Rin, ne nézz így, mert tudom nem vagy dühös. Akkor levetted volna a sapkát, de egész nap rajtad volt.
- Igen. Ebből mit szeretnél kihozni?
- Rin, két napja ismerlek, tudom. Mintha mégis egy éve ismernélek. - fonta össze az ujjait az enyémekkel.
- Ne csináld ezt velem megint. - szegtem le a fejem.
- Rin, haza kísérhetlek?
- Jó. - indultunk el. Észre se vettem, hogy fogja a kezem. - Itt vagyunk.
- Máris? Hát jó.
- Akkor, szia.
- Szia, amúgy a tetős dolog. Téged vittelek fel először oda. - fordult meg és ment el.
- Zelo! - futottam utána. - Tényleg?
- Igen. - erre nem tudtam más tenni megöleltem. Viszonozta, szóval.
- Na, akkor szia. Köszi a sapit.
- Nincs mit. Szia! - mosolygott.

Ez a nap kész. Hát először sírtam, aztán meg mosolyogtam már. Így kell ezt nyomni. Ez az én formám. Az agyam végig azon kattogott, mi is történt most? Mi van? Zelo igazat mondott? Jesszus az agyam túl melegedett már ettől. Mint egy robotnál, eskü. Hogy zárjuk a napot? Alvással? Zenét hallgattam, amit letöltöttem tegnap. Zelora emlékeztetett.

Vélemény:
Zelo: Mi van?
Suli: újabb barátok

{3.rész vége}

2.rész

Első tesi óra.

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

- Itt is lennénk!
És beérkeztünk a tesi terembe. Már javában folyt az óra. Nem működik talán a csengő. Csak lazán sétáltunk oda a tanárhoz:
- Elnézést, tanár úr a késésért! - mondta Zelo.
- Mi a kifogás ezúttal, Choi? - fordult felénk a tanár.
- Körbe vezettem őt, új lány. - mentegetőzött.
- Máris udvarol? - kérdezte tőlem.
- Nem. - válaszoltam talán kicsit elpirultan.
- Jó, nem írok be. De ilyet többet ne! - mondta szigorúan a tanár.
- Gyere. - húzott magával a csöppet magasabb Zelo.
- Oké. - mentem vele.
- Szerezzünk neked tornaruhát. Itt van a szekrény innen vehetsz ki. Én általában nem veszem át. Meg van a saját stílusom. Ezek meg ilyen egyen ruha szerűek.
- Meg van a saját véleményed. - mosolyogtam rá.
- Igen, mindenről. - nézett rajtam végig.
- És az zavarja a tanárokat, ha nem veszi valaki át ezt a ruhát?
- Általában csak azok veszik át, akik nyalni akarnak a tanároknak. - nevetett.
- Értem. - biccentettem oldalra a fejem. Ő meg csak vigyorgott rám. - Milyen magas vagy?
- 185 körül. Miért?
- Csak kérdeztem, mert egy fejjel legalább magasabb vagy nálam.
- Látom! Na, de menjünk tesizni. Jó az amibe most vagy, vedd le a cipőd és biztos nem szólnak rád.
- Hát oké.
Bementünk a pályára a folyosóról.
- Ez úgy is úgy mond játék óra. Mit csinálnál szívesen? - kérdezte. Én meg csak forgattam a fejem, hogy körül nézek.
- Hol tartjátok a kosárlabdákat? - érdeklődtem.
- Mindjárt hozok egyet. - bement az egyik gondolom szertárba és egy labdával tért vissza.
- Köszi. - vettem ki a kezéből.
- Tudsz vele bánni? - húzta fel a szemöldökét.
- Figyelj! - a kosárpalánk elé álltam, rádobtam és belement.
- Grat! - nevetett Zelo.
- Te is megpróbálod? - kérdeztem Zelonak nyújtva a labdát.
- Jah. - rádobta és neki is belement.
- Ügyes, és a tömeg tombol!
- Nem vagy egy átlagos lány, Rin.
- Mondj újat! - és rádobtam újra a kosárra. - Nincs időm normálisnak lenni.
- Igazad van. Az ember él, aztán meghal.
- Amúgy nincs csengő?
- De, csak itt lent nem működik.
- Aha, értem.
- Nézd, most csöngettek ki. - nézett rá az órájára.
- Még nem telt el annyi idő. - furcsálltam.
- Nem baj, gyere. - nyújtotta a kezét. Elejtettem a labdát és kifutottunk a teremből.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- A tetőre. - hunyorgott rám mosolyogva.
- Hova?
- Igen, oda. - ordította.
Felértünk a tetőre. Senki nem is akart megállítani út közben.
- Ezzel az egyetlen hely, ahol csak én szoktam járni olyan gyakran. - kezdett bele. - Csak itt tudok táncolni szabadon és zenét hallgatni, ami odalent tilos.
- Tényleg jó a kilátás. Meg minden.
- Igen. - sóhajtott kinyújtózva.
- Még csak kevesebb, mint fél napja találkoztunk, de már több mindent mutattál meg, mint bárki.
- Szívesen. Hogy tudsz táncolni? - érdeklődött.
- Hát, úgy ahogy. - röhögtem magamon.

Zelo bekapcsolt valami zenét a telefonján. Elkezdett rá táncolni. De úgy "szabadon".
Úgy tűnt, mint aki fel akar vágni. Aranyos volt. Miket beszélek? Nem is ismerem. A nevét tudom, meg még pár dolgot. De ennyi. És most itt táncol. Talán nekem. Nem tudom, mit csináljak most. Mosolyogjak? Vagy csak nézelődjek? Vagy nézzem? Hát ő vigyorog rám. Ráhajt minden új lányra talán? Muszáj lesz megkérdeznem egy osztálytársnőm, ha végre megismerem valamelyiket.
De addig is csak élveztem a zenét, amit Zelo indított el.
- Tetszik a zene? - állt le kicsit a tánccal.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Örülök. - vigyorgott vissza.
Odajött egy lépésre tőlem. Szembe álltam egy 185 magas, jó fej fiúval. Megfogta a kezem és magával húzott táncolni. Ő csak vezetett. Mit csináljak? Tanított pár tánclépést. Szereztem egy barátot, vagy többet. Kiderül.
Lementünk. Az óráknak már vége volt.
- Sokszor csinálsz ilyet? - kérdeztem Zelot.
- Párszor. - tette a pulcsi zsebébe a kezét.
Láttam a tesóm már aggódik, hol vagyok.
- Szia. Hol voltál? - rohan oda hozzám.
- Hali. A t... mosdóban. - hazudtam, mert nem akartam, hogy elmondja anyuéknak a tető sztorit.
- Jó, de most már menjünk haza. - rángatott el.
- Szia, Zelo! - ordítottam még vissza. Ő csak erre vigyorgott és integetett.
- Ki volt az a srác? - kérdezte út közben.
- Choi Jun Hong, - emlékszem a teljes nevére, ez valami nagy dolog. - az egyik osztálytársam.
- Legalább két évvel idősebbnek tűnik nálad.
- De az osztálytársam és egy idősek vagyunk. Megnőtt csak az a fura.
- Jah. Tényleg. Csak az. A színes "hajrészlete" az nem is probléma.
- Az jól néz ki. Ettől egyedi. De kérlek, nem szipuzd már. Ő az egyetlen osztálytársam, akit ismerek már.
- Miért mit csináltál egész nap? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem érdekelt a többi ember. Minden olyan királylányocskának tűnt. Akiket nem szeretek. - magyaráztam elterelő gyanánt.
- Aham. Menj inkább a szobádba gépezni vagy valami.
- Igen is, anya! - nem is az anyám.
Felmentem gépezni. És rákerestem azokra a zenékre, amiket Zeloval hallgattam. Le is töltöttem.
Vége a csodás napomnak. Reggel continue..

Vélemény:
Zelo: jó táncos
Suli: megismert tetőtér

{2.rész vége}

1.rész

Új suli

}{ }{ }{ }{ }{

Shin Soo Rin vagyok. Október volt és új suliba mentem a költözés miatt. Csak a tesóm jött velem és a szüleim. A tesóm egy suliba fog velem járni, de feljebbi osztályba, ezért lesz legalább egy ismerős arc. A költözés nagyon fárasztó. Sok doboz cipelés. Még gázabb, hogy ma már mennem kellett suliba. Király.

Első óráról el is késtem. Ez az én formám. A tanár viszont elnézte, mert új vagyok.

Már csak egy hely volt leghátul. Legalább nincs padtársam. Előttem, az én kedvemért, persze, hogy fiúk ültek. Király..
- Szia, új lány! - köszönt hátra az egyik előttem ülő fiú. Csak onnan tudom, hogy fiú hang volt.
- Hali. - köszöntem vissza anélkül, hogy felnéztem volna a füzetemről.
- Mi a neved? - kérdezte.
- Shin Soo Rin, de csak Rin. - válaszoltam felpillantás nélkül.
- Én Choi Jun Hong, de hívj Zelonak. - mutatkozott be.

Felnéztem és láttam a srácot, aki eddig beszélt hozzám. Szőkés haja volt, de elől volt egy kis rész, ahol be volt festve kékes-zöldre.

- Végre felnézel. - szólalt meg újra.

- Bocs, csak írtam valamit.

- Mi az?

- Egy dalszöveg.

- Elolvashatom?

- Majd talán, ha kész. - mosolyogtam. - De nem is ismerlek.

- Ha valakinek tudod a nevét félig már ismered. - jelentette ki. Én meg csak nevettem.

- Azért, ehhez több kell.

- Igen, tudom.

- Choi! Tudja a választ? - hangzott el a tanár kérdése.

- Nem, tanár úr!

- Akkor figyeljen az órára!

- Igen is!

Ezen csak kuncogtam mögötte.

Ő meg hátra nézett és felhúzta a szemöldökét, aztán elmosolyodott.

Szünetben oda jött hozzám:

- Körbe vezesselek, Rin?

- Igen, köszi.

- Ez itt a mi osztálytermünk. - mentünk be egy nem mondanám szépnek terembe. - És az ott a kémia és egyben fizika terem. Az a nyelv labor. A tesi termet megmutatom majd tesin.

- Az mindennap van?

- Igen.

- Phuu..

- Szóval az ott a biosz szertár. Arra van az ebédlő. Menzás vagy?

- Nem.

- Ne is. Nagyon szar a kaja.

- Köszi a tanácsot.

- Na, mi az Zelo? Idegenvezető lettél? - jött oda egy másik fiú.

- Új lány. Körbe vezetem.

- Akkor mi nem ismerjük egymást még. Kim Him Chan. De csak HimChan.

- Shin Soo Rin. Inkább Rin.

- Rin. Megjegyeztem. Na, én megyek. Jók legyetek. Semmi rosszalkodás.

- Meglesz. - szólt utána Zelo.

- Mindig ilyen fura? - kérdeztem.

- Nagyábból. - vigyorgott.

- Milyen óránk jön? Nem kaptam meg még az órarendet.

- Majd átküldöm. Pont tesi amúgy.

- Király.

- Nyugi, az osztályból senki sem szereti a tesit, ezért az egyébként tök jó fej tanár máshogy foglalkozik velünk.

- Az nagyon jó! - mosolyodtam el.

- Akkor irány a tesi terem.

Vélemény:
Zelo: jó fej
Új suli: nagy

{1.rész vége}