9.rész

,,Ilyen nincs"

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Én a legszebb. Hagyjon már! Talán a legidiótább és legszerencsétlenebb ember a világon.
- Öhm..biztos. - röhögtem.
- Nézd még az eső is eláll, ha mosolyogsz. - húzta fel szemöldökeit.
- Aham. - néztem a telefonomra és ültem vissza a hintába.
- Mi az? - guggolt mellém.
- Nem tudok boldog lenni, ha ilyen emberek vannak a földön.. - gyűltek ismét a könnyeim.
- Melyikek zavarnak? - fogta meg a lábam.
- Z.. - ez biztos? Most ő zavar? Ahj! Mond ki! Zelo zavar.
- Zelo? - nézett a szemembe.
- Igen. - mosolyodtam el amikor belenézett mély barna szemével az enyémbe.
- Felejtsd el őt, ha fáj az emléke.
- És mi van, ha nem tudom?
- Segítsek?
- Nem. Nekem kell eldönteni, hogy ki tudom-e törölni.
- Nem sikerült.
- Tudom. - hajtottam le a fejem.
- Ne hajtsd le a fejed! - szólt rám.
- Miért? - néztem a szemébe.
- Ez így jobb. - nézet ő is a szemembe.
Basszus, mint valami filmben.
- Ne. Ne. Ne. Nem.
- Mi van?
- Ez miért csinálod? - kérdeztem.
- Mit?
- Csak egy lány vagyok a sok közül. Miért beszélgetsz velem?
- A hírességek csak hírességekkel lehetnek?
- Nem.
- Szóval ne kérdezgesd többet ezt.
- Oké. - néztem a földre.
- Mit mondtam? - pattant fel állásba és megfogta az állam, azt felemelve.
- Öhm..hogy ne hajtsam le a fejem. - Akkor miért csinálod? - nézett bele ismét a szemembe.
Istenem! Miért?
Amikor a tekintetünk találkozott a szívem gyorsabban vert, de ez volt Zelonál is. Vagy ez más volt?
- Nem tudom. - pattantam fel én is vigyorogva.
- Így már is jobb. - vigyorgott.
Oh, de Istenem az a fogsor. Hibátlan. És egyszerűen aranyos. Ott olvadoztam. Ő meg csak állt és mosolygott.
- Össze fogok ám esni, ha így folytatod. - löktem kicsit vállán.
- Hm?
- Ne nézz így rám! - takartam el az arcom kezeimmel.
Ah. Behalok a szép, csillogó, mély barna szemeitől. Csak egy pillantás és muszáj nem oda néznem, hogy nehogy vörös legyek. A jelenléte már olyan, hogy elpirulok.
- Hazakísérhetlek? - kérdezte, mire én csak bólintottam.
A dolgok szinte ok nélkül történnek. Mindennek meg van a miértje, állítólag. Na, valaki magyarázza el ennek mi?
Megálltunk a házunk előtt. Csak azt akartam ne legyen vége.
- Akkor, szia. - köszöntem el öt percnyi álldogálás után.
- Öhm.. szia! - integetett egy helybe, majd közelebb lépve adott egy puszit az arcomra. - Majd holnap biztos találkozunk. - indult el, én meg csak néztem a távolodó Juniort.
- Aham. - pirult el arcom.
Elbambulva még mindig a kapunak dőlve gondolkodom. Mikor hirtelen felbukkant Zelo.
- Mit akarsz? - sóhajtottam, rá nem nézve, mert az lett volna a vesztem.
- Téged.
- Chh...erről azt hiszem lekéstél, mikor mással voltál. - néztem rá és mondtam ezt felemelt hangon.
- Nem felejthetnénk el?
- Neked könnyű lenne. De én csak azért nem voltam egyedül, mert ott volt J... - hallgattam el, mert azt hittem ott sírom el magam, aznap sokadszorra.
- Ki? - húzta fel szemöldökét.
- Senki. Egyedül voltam. Érted?
- Rin. Kérlek, egy esélyt adj! - lépett közelebb. Majd két csuklómat megfogva elkezdett még közelebb lépkedni. Az arcán olyan nézést láttam, amilyet még akkoriban soha. A csuklóim még mindig szórítva lépett szinte tíz centire tőlem. Láttam, hogyan csillognak a szemei. A számhoz hajolt és megcsókolt. Viszonoztam, arra nem is gondolva mit tett. A szorítását a kezeimen elengedte, majd arcomhoz téve kezét újra megcsókolt. Majd kicsit hátra lépve nézett végig rajtam. Ledermedve álltam és csak azt láttam magam előtt, ahogyan Zelo nézett és beharapta alsó ajkát.
- Zelo?
- Rin.
- Miért csináltad ezt? Összezavarsz csak! - vettem le a tekintetem róla.
- Visszavegyem?
- Nem tudod visszavenni, te..
- Mi vagyok? - húzta félmosolyra a száját.
- Te idióta. - toporogtam.
- Aha. Idióta lennék? - hajolt az arcomhoz.
- Igen! Az!
- Egy idióta szerethet egy idiótát?
- Gondolom igen, miért?
- Idióta. - nevetett és ahogy összébb húzta szemeit nevetés közbe ilyen kis ráncocskák jelentek meg, ami írtó aranyos volt. Már megint, ah.. Junior aztán Zelo. 
- Nem vagyok idióta. - biggyesztettem a szám.
- Tudom. - emelte fel az államat, hogy csak rá tudjak nézni..
- Most nem tudom, mit szeretnél.. - sütöttem le szemeim.
- Téged újra.
- Ah! - kaptam el fejem és fordultam neki háttal. - JunHong..nem tudott mit tettél, mert nem te érezted. Egyet viszont érezhetsz. Azt hogyha valamit nem kaphatsz meg vagy éppen már elvesztetted. - kezdett rá a könnyem csordulni.
- Mire célzol? Rin? Fordulj vissza, kérlek. - kezdett el aggódó hangon beszélni.
- Tudod, a fiúk nem érezhetik a fájdalmakat, amiket a lányoknak, illetve nőknek is, át kell élniük. Ez talán direkt vagy véletlen, de én nem kérek belőle többet. A csalódásból épp eleget kaptam.
- Rin..
- Azért adok örömet is neked. Lehet elköltözöm. - azzal egy lendülettel felrohantam a szobámba ott hagyva Zelot a kapunk előtt.

~ Holnap még csak kedd, de én nem akarok senkivel találkozni. Egy ideig az egyedüllét jót tesz. Viszont nem maradhatok itthon sem, mert csak a veszekedés megy. Inkább csak álomba sírom magam..
~~~~~~~~~
Másnap...

Kisírt szemekkel ébredni nem túl jó érzés. Az álmaim összekeveredtek. Tiszta katyvasz.
Bementem a fürdőbe megmosni kicsit arcom. Visszamentem a szobámba törölközővel a kezembe és ledobtam az ágyamra. Az én szerencsémre bizonyított rá, hogy a résbe, ami a fal és az ágyam között volt, becsusszant az a hülye rongy. Kihalászni próbáltam, mikor megtapintottam egy keményebb dolgot. Kihúztam és meglátva a kezemben Zelo sapkáját újabb indokot adott a sírásra. Hátra dobva magam az ágyon és a plafont bámulva elkezdett csorogni a könnyem.
Elég lesz....
Letöröltem arcom, felöltöztem és elhatároztam visszaadom neki a suliban.
Körül néztem a termünkben kiszúrva őt az első padnál ácsorogva, amint észrevett engem elindult felém, de én kimentem a teremből és imádkoztam, hogy ne jöjjön utánam.
- Rin. - lépett mellém Zelo.
- JunHong, én csak vissza szerettem volna ezt adni. - nyújtottam felé a sapkát. - Szeretnélek elfelejteni, de nem megy, ha ez nálam van. - fordultam sarkon, de megfogta még kezem.
- Miért akarsz elfelejteni? - kérdezte a sapkáját idegesen szorongatva másik kezében.
- El akarlak felejteni, mert megbántam, hogy felmentem veled és az első csókom az életben tőled kaptam. Amit szintén feledni akarok.
- Ne,... miért?
- Tudod, hogy ki miatt.. - rántottam ki kezem szorításából.
- Rin! - fogta meg a vállam és tolt a falnak. Eddig semmi ilyesmit nem csinált a suliban mindenki előtt. - Nem fogsz elfelejteni.
- Ha nem hagyod, nem is.
- Nem hagyom!
- JunHong.
- Cshhh! - hajolt közelebb és csókolt meg mindenki előtt.
Két napon belül harmadjára csókolt meg úgy, hogy nem is vagyunk együtt.
A lányok ezt az egész jelenetet nézték, le nem maradtak volna. Ahogy még az akkor az azon folyóson tartozkodók is megálltak.
- Én mondtam, hogy nem fogsz elfelejteni. - hajolt el.
- Mindenki néz. - suttogtam neki.
- És? - vonta meg a vállát. - Van kérdése valakinek? - ordította.
- Igen, eddig miért nem tudtad ezt megtenni? - kérdezte JungGi.
- Mert most jöttem rá, hogy elveszíthetem Rint.
- Zelo, hagyd már ott azt a csajt. - lépett ki a tömegből JiYeon.
- Miért kellene? - kérdezett vissza Zelo.
- Mert ki ő?
- Rin! - fordult felém.
- Hm? - fordultam én is felé.
- Lennél a barátnőm? - nyújtotta a sapkát.
- Igen, mond: igen! - ordította Hwa.
- Öhm..JunHong, én nem tudom.. - néztem körül és egy csomó arcot láttam, ami azt kiáltotta volna: Na, mondjad már, hogy igen! - Én... azt hiszem..

/*To be continued*/

{9.rész vége}

8.rész

Delete or not?

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Elindultam hazafelé. Azon gondolkodva, mi is volt ez az egész. Hirtelen valaki átkarolt a vállam felett.
- Szia!
- Jesszus! Junior?
- Igen? - vigyorgott.
- Mit keresel itt?
- Téged.
- Miért? - talán kicsit elpirultam.
- Nem beszéltünk. "Let's start talking", emlékszel? - nevetett.
- Miért akarsz velem beszélni? Egy rajongó vagyok a sok közül.
- De az első, akivel ilyet csináltam.
- Például?
- Megvicceltük azt a lányt.
- JiYeon.
- Igen, őt. Meg felvittelek a színpadra.
- Azt miért csináltad?
- Még én se tudom igazából, de nem is szükséges tudnom.
- Aham.
- Azon gondolkodtam, hogy beiratkozom a sulitokba. - jelentette ki sétálás közben.
- Hogy mi? - kezdett el dolgozni az agyam.
- Aha, bár nem tudom, hogyan. Segítesz bejutni?
- Én? Öhm, persze.
- Köszi! - annyira fellelkesedett, gondolom, hogy megölelt. Azt hittem ott olvadok el. - Jaj, bocsi! Csak megörültem.
- Semmi. - tettem egy hajtincsem a fülem mögé.
- Hazakísérjelek?
- Ha szeretnéd.
- Akkor jövök.
- Rendben. - mosolyogtam rá.
Csendben sétáltunk. Szerintem próbált párszor beszélni, de inkább nem mondod semmit. Én meg véresre haraptam a szám.
- Itt vagyunk.
- Itt laksz?
- Igen.
- Akkor én megyek. Jó éjt!
- Neked is. Jó volt, hogy ti jöttetek. - mosolyogtam rá.
- Én is örülök. Szia! - integetett.
Oh! Hát én nem tudom mit csináljak.
- Rin?
- Hm? - fordultam meg. - Yeon?
- Igen! Jesszus de rég láttalak! - ölelt meg.
- Te hol jártál, barátosném?
- Hát elutaztam, de most itt vagyok és egy suliba járok majd veled.
- Úristen! Yin csapás!
- Yin csapás! - mosolygott rám. - De viszont mennem kell. Hétfőn találkozunk!
- Szia! - köszöntem el öleléssel a rég nem látott barátnőmtől.

Felmentem a szobámba és kidőltem. Annyi minden kavargott a fejembe. Zelo, Junior, Yeon. Valaki adjon egy puskát, mert le kell lőnöm magam.

Szombat. Szinte végig aludtam.
De vasárnap arra ébredek, hogy valaki ordítozik.
- Sziasztok! - köszöntem.
- Csendben! - csittegett le anyu. - Apád nehogy felébredjen!
- Én is miattad ébredtem fel.
- Nagyon sokat dolgozott. Menj vissza a szobádba, hagyd aludni.
- Nem mehetek inkább ki?
- Kivel?
- Csak úgy sétálni. Eunt is leengedett.
- Jó menj! Csak maradj már csöndben.
- Köszi. - adtam egy puszit az arcára. - Majd jövök.
Felkaptam valami kényelmeset és már húztam is a csíkot.
Egy közeli játszótéren letelepedtem, ahol nem volt senki. Csend volt, kicsit hideg, de az nem baj. Nyugiban akartam lenni és átgondolni mindent. Lehunytam a szemem, hátra dőltem a fűben.
Miért? Miért történnek ezek velem?
Zenét hallgattam, de a 'véletlen lejátszás'-nál egy olyan szám jött, amit Zelo miatt töltöttem le. Könnyeimet egyből éreztem a szemeimben összegyűlni. Ránéztem a telefonomra és nem tudtam eldönteni, hogy az igent vagy a nemet nyomjam. Ki szeretném törölni Zelot? A rá emlékeztető zenéket? A sok emléket viszont nem tudom kitörölni. Azt se, hogy életem első csókja tőle van.
- Jól vagy? - kérdezte egy hang, de nem akartam felnézni, mert felismertem a cipőjét.
- Mit akarsz? - néztem a telefonom kijelzőjét még mindig.
- Rinnie.
- Ne hívj így! - néztem rá, amit nem kellett volna. Majdnem elszállt a haragom, de tartottam magam.
- Rin. - ült le mellém, de legalább alig láttam valamit belőle, attól ahogy a szél fújta a hajam.
- Mit szeretnél?
- Megtudni miért vagy ilyen.
- Még kérdés? - mondtam most már ránézve. - JiYeon nem ér rá?
- Rin. Ez..öhm..
- Igen? - néztem a szemébe, amit ismét nem kellett volna.
- JiYeontól nem akarok semmit.
- Akkor azért táncoltál vele egész sulibuli alatt. Persze, egyértelmű. - éreztem, megint gyűlik a könnyem.
- Rin, ah..
- Elhívsz és utána képes vagy mással lenni?
- Rin.. - próbálta megfogni a kezem.
- Hagyj! - húztam el a kezem. - Hiba volt, hogy felmentem veled elsőre a tetőre.
- Szerintem nem. - húzta a szája szélét.
- Most mennem kell! Nem bírom.
- Várj! - pattant fel.
- Talán, ha akarsz valamit suliba meghallgatlak. Talán.. - azzal elindultam haza.
- De mi nem is jártunk. - mondta még.
- Kössz, ezt nem tudtam eddig. De nem is eshet szarul? - kérdeztem, majd rohantam haza sírva. Útközben beleütköztem JongUpba.
- Te miért sírsz? - nézett aggódva.
- Kérdezd a seggfej haverodtól. - hullottak le a földre a könnyeim.
- Zelo?
- Ühüm. - bólogattam lehajtott fejjel.
- Fejbe verem!
- Nem akarok semmi bajt, hagyd! Nem jártunk. És ő így döntött. Kész.
- Ezt így nem lehet abba hagyni!
- De! Holnap találkozunk suliba. Szia! - meg se vártam mit mond csak tovább rohantam egyenesen a szobámig.
Sírtam? Igen. Fáj a dolog? Igen. Fejbe rúgnám legszívesebben JiYeont? Igen. De nem tehetek semmit. JiYeon megmondta, hogy "Ne álltasd magad". De nem hittem neki. Csak el akarom felejteni. Elkezdtem írni dalszövegeket, amikbe leírtam mindent, amit akkor éreztem. Írtam dühöseket is, de azt nem mutatom meg senkinek.
~~~~~~~~~
- Suliba kéne menni! Rin! - ébresztett fel anyu.
- Megyek! - mondtam és felültem az ágyba. Körülöttem papír mindenhol. Ebből lett ám kibeszélés. Legalább már nem sírok. Ja! Sokkal jobban vagyok.
Irány a suli. Felöltöztem és go!
A bejáratnál Hwa várt. Csak kérlek mond, hogy JongUp nem mondta el neki.
- Szia! - köszöntem.
- Szia. - nézett rám szúró tekintettel. - Zelo miatt sírtál tegnap?
- Öhm..nem. Na, jó talán.
- Megverem! - rontott be a kapun, aztán a bejárati ajtón, majd a termünkbe. Alig bírtam utolérni. Utána meg neki állt ordítozni. - Choi! Kifelé!
- Mi az? - jött ki a teremből Zelo.
- Te miattad sírt Rin?
- Hwa, hagyd már. - fogtam meg a karját és próbáltam elhúzni. Kemény kis csaj, az biztos.
- Szia, Rin. - köszönt.
- Most meg úgy teszel, mintha semmi nem történt volna? - rontottam rá, ezúttal én.
- Csak meg akarom beszélni.
- Nincs mit beszélni. - szólt közbe Hwa.
- Szeretlek! - térdelt le Zelo elém. - Nem hiszed el?
- A történtek után?
- Értem. Bebizonyítom! - és levette a sapkáját. Nem tudtam mit csináljak. Befestette a haját olyanra, amilyet beszéltünk.
- Ez mit bizonyít? - kérdezte Hwa.
- A fogadás... - mondtam halkan.
- Mi? - értetlenkedett Hwa.
- Az volt, hogy melyikünk bír tovább nem szólni a másikhoz. A tét az volt, hogy a vesztes befesti a haját olyanra, amilyet mond a másik.. - magyaráztam.
- És én nem tudtam kibírni fél percnél többet, hogy ne halljam Rin hangját. - mondta tovább Zelo a szemembe nézve.
- Így lett ilyen színű a hajad? - kérdezte Hwa.
- Igen! - fogta meg a kezem Zelo.
- Zelo, ezzel nem lett semmis a történet. - húztam el a kezem, aztán berohantam a vécébe.
Már megint itt a mosdóba sírok? Nem volt már elég? És ismét hallom, valaki belépett.
Ha JiYeon az, felkötöm magam.
- Rin? - kopogott be.
- Ki az?
- JungGi.
- Mit szeretnél? - motyogtam.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdezte aggódó hangon.
- Az, hogy neki álltam beszélgetni Zeloval egy hónapja. - kezdtem el ismét sírni.
- Na, nyugi! Ne sírj! - próbált megnyugtatni ajtón keresztül.
- Tök nyugodt vagyok. - jöttem ki a vécéből. Hajamat kicsit az arcomba simítottam, hogy ne látszódjon, hogy sírtam. - Mehetünk.
- Oké.
Úgy ültem végig az órákat, mintha nem történt volna semmi. Nem érdekelt semmi csak a tanárra figyeltem és jegyzeteltem. A tanár is megdicsért. Többször kéne ilyenek lennem? Ki tudja?
A szombati találka elmaradt. Nem is mentem volna. Elegem van úgy most mindenből. A fiúkból, az életből.
Hazafelé nem egyenesen mentem, hanem beültem az üres játszóra. Leültem az egyik hintára. Beraktam a fülembe a fülest és zene be. A telefonomba elkezdtek leírni egy szöveget, ami eszembe jutott. Kiadtam minden dühöm, sírásom, bánatom. Ha. Ez egy kicsit depisnek tűnt. Engem már az sem érdekelne, ha leszakadna az ég. Ahogy erre gondoltam, egyből elkezdett esni az eső. Telefonom elraktam a zsebembe. De még ott ültem egy kicsit. Úgy éreztem megérdemlem. Vagy ki tudja már? Elkezdett rezegni a telefonom. Zelo hívott. Most piros vagy zöld nyilacska?
- Nyugodtan felveheted. - szólalt meg egy hang a fejem felett.
Felnéztem és ott állt előttem fekete vizes hajával Jr. Mit keres itt? Nem, most nem kell senki.
- Na, vedd fel. - vigyorgott. - Akkor én. - kapta ki a kezemből és felvette a telefont.
- Ne, add vissza! Junior!
- Hello? Itt Park Jin Young. Segíthetek? - szólt a telefonomba.
- Add vissza! - próbáltam kivenni a kezéből.
- Rin? Itt van velem. És bocsi, de most elfoglalt. Szia. - tette le. - Parancsolj.
- Ez most mi volt? - vettem el a készüléket a kezéből.
- Tudtam, ha beszélsz vele megint sírni fogsz.
- Nem ismersz annyira.
- De így van, nem? - lépett közelebb.
- Talán.. - haraptam meg a szám szélét.
- És az is csak talán, hogy elpirulsz, ha a közeledben vagyok? - mosolygott.
- Talán? - forgattam a szemem.
- Biztos. Ahogy most is fogsz.
- Mi? - még közelebb lépett és megfogta az immár égő arcom.
- Mondom én. Tetszem. - hagyta még a kezeit arcomon.
- Minden rajongód örülne, ha vele lennél. - hajtottam le a fejem, de Junior visszaemelte.
- Nem sima rajongó vagy. - vigyorodott el.
- A legszánalmasabb.
- Inkább a legszebb. - és még mindig az arcom fogja, megőrülök.

Folytatás következik...

{8.rész vége}

7.rész

Sulibuli és a vendégek

}{ }{ }{ }{ }{ }{

- Nem tudsz beszélni? - kérdezte, mire bólogattam. - Megoldjuk ne félj! De előbb menjünk ki a lányvécéből. - mutattam neki, hogy ez jó ötlet. Kilépünk a vécéből és ott áll előttünk JiYeon. Úgy nézett rám, mint aki legszívesebben megölne. Bár az oka az meg volt rá. Zelo. JiYeon hozzám vágta a sapkám.
- Ezt ott hagytad! - majd hátra dobva haját visszament a terembe.
- Mi van? - néztem értetlenül.
- Legalább nem tette tönkre. - ölelt át, feltéve a fejemre.
- Zelo, szerintem baj lesz, ha együtt vagyunk.
- JiYeonra gondolsz? - fogta meg kezével az arcom. - Mert én megvédelek tőle.
- Rá. - fogtam meg az arcom, amin az ő keze volt.
- Hagyjad! Ő csak féltékeny arra, hogy ennyire szeretlek. - Szeret? Ezt így mondta már valamikor? Nem emlékszem ilyenre. Úristen! Most ez így?
- Szeretsz? - hökkentem meg.
~ Diákok! Remélem emlékeztek a mai sulibulira! Lesz sztárvendég, akit nem fogok most bemondani, de remélem a kíváncsiság győz és minél többen leszünk! Este hatkor várunk mindenkit szeretettel! Addig is sziasztok! - mondta be az egyik DÖK elnök a hangosbemondóba.
- Sulibuli? Mi? - értetlenkedtem.
- Nem szóltam? - ütötte meg homlokát. - Bocsánat! Ma hatkor lesz egy sulibuli! Minden évben kétszer van. Ez az idei első. Eljössz? Két órás.
- Öhm. - forgattam a fejem.
- Na! Légyszi! - fogta meg a kezeimet.
- Jól van! - mosolyogtam rá.
- Ezt szeretném látni végig, rendben? - nyomott egy puszit a számra.
- Igen is! - vigyorodtam el és talán el is pirultam kicsit.
- Cherrym. - mosolygott rám, amivel megerősítette az arcom színét.

~~~~~~

Két óra múlva sulibuli és én nem is beszéltem a lányokkal, hogy jönnek-e. A káoszban megkerestem a telefonom és leültem az ágyam szélére.
- Lányok, ti jöttök a sulibulira? - írtam.
- Én igen! - írta Min.
- JungGi? Hwa? Ti? - kérdeztem.
- Jövök! - írta smileval Hwa.
- Me too! - jelent meg JungGi üzenete.
- Rendben! Félkor a suli előtt? - kérdeztem.
- Jó lesz! - írták egyszerre.
- Akkor akkor! Készülődjetek! - és mindenki eltűnt.
Mibe menjek? Kinyitom a szekrényem és mindig az van ami nem kell. De sikerült találnom egy csini gatyát és egy 'R' mintájú pólót. Persze pulcsi is kellett, mivel október van már.
Félkor a suli előtt álldogálok a lányokkal, de Hwa késik.
- Mi van már? Eltévedt azon az úton, amit minden nap megtesz? - nevetett fel JungGi.
- Biztos! - röhögött Min is.
- Ottan van az ok mellette. - mondtam, amint sétál felénk Hwa és JongUp.
- Sziasztok, bocsi a késésért, csak útközben találkoztam JongUppal. - mentegetőzött.
- Értjük Hwa, nyugi! - mosolygott Min.
- Na, befelé, mert a végén idefagyunk. - vágott közbe JungGi.
- Jó menjetek, én is mindjárt megyek. Felhívom anyumat. - szólaltam meg.
- Rendben, bent várunk! - ordított vissza nekem Hwa.
Felhívtam anyum, de annyira felidegesített, hogy leraktam és leejtettem a telefonom. Csak néztem a telefonom a földön. Az idegességtől elkezdtek hullani a könnyeim.
- Jól vagy? - szólalt meg egy hang mellettem, ami kicsit ismerős volt.
- Igen, persze. - töröltem le az arcom. Felnézek és azt hittem ott ájulok el. Ott állt a GOT7 két tagja előttem.
- Mi az? Felismertél minket? - vigyorgott JB.
- Ig..gen? - dadogtam, szedd már össze magad, Rin! - Igen! De nem kezdek el ordítozni.
- Köszi, nem is akarunk most tömeget. - vigyorodott el ismét JB.
- JB, kéne menni. - jött oda Jackson. Ekkor esett le, hogy a "sztárvendég" a GOT7 lesz. - Szia, én Jackson vagyok. És te? - látott meg.
- Hozod a formád. - mosolyogtam.
- Ismersz? - képedett el.
- Gondolom, rajongó. - nyomott le egy tockost Junior Jacksonnak.
- Öhm, miért álltok szóba velem? - kérdeztem.
- Nem érdekel minket az, hogy híresek vagyunk. Ugyanolyanok vagyunk, mint a többi ember. - magyarázta Junior. Nem bírtam vigyorgás nélkül kibírni, amire ő is elmosolyodott.
- Na, gyere udvarlás helyett. - húzta magával JB Juniort. Odaadta Jr a kezembe a telefonom, aztán elrohantak. Én meg csak, mintha szálltam volna bementem a suliba. A lányok szerencsére nem vettek észre semmit, de JongUp nézése miatt szerintem ő érezte, hogy történt valami.
Felment a DÖK elnök a színpadra.
- Sziasztok! - szólt bele a mikrofonba. - Elkezdhetjük, amire már vártatok?
- Igen! - ordította a tömeg.
- Akkor hát jöjjön a sztárvendég, akik szívesen elvállalták az estét. Ki találjátok kik azok? - fokozta a hangulatot.
- Én tudom. - suttogtam magamnak.
- Mi? - kapta fel a fejét Min.
- Semmit nem mondtam. - röhögtem.
- Oké. Menjünk oda az első sorba! - rángatott minket oda Hwa.
- Szóval, a vendégünk a..... - szakította meg a mondandóját a hangulatfokozásért. - a GOT7!
Mindenki ordított, de inkább a lányok. Érthető is volt. Főleg, amikor felmentek a színpadra. Junior észrevett valószínűleg, mert odamosolygott.
- Most Jr rád mosolygott, Rin? - húzta fel a szemöldökét Hwa.
- Nem, csak úgy a tömegre. Gondolom a sok rajongó láttán. - magyarázta JongUp. Most ki akar menteni? Oh, ki tudja már? Hirtelen Zelo meglepett hátulról és nyom egy puszit az arcomra.
- Szia! - köszönt mindenki neki.
- Hali, Rómeó! - adott öklöst JongUp Zelonak.
- Ki is ez a banda? - kérdezte Zelo.
- A GOT7. - sóhajtottam.
- Aham. - bólogattak velem a lányok.
- Jó, bocs. Kövezzetek meg. - nevetett Zelo, azzal az édes mosolyával.
- BoyBattle lesz. - mormogta magába JongUp.
- He? - nézett fel Zelo.
- Semmi. - nézett el JongUp.
- Annyeong mindenkinek! - szólalt meg a színpadon Mark.
- Hogy vagytok? - kérdezte Yugyeom a színpadra fellépve.
- Mit adjunk elő elsőnek? - kérdezte BamBam. Mindenki kiabált mindenfélét. Csak én meg tőlük a 'Girls, girls, girls'-t kiabáltam.
- Akkor a 'Girls, girls, girls' jó lesz? - kérdezte kicsit már ordítva Junior.
- Igen! - ordította ismét a tömeg. Most meghallotta, amit mondtam? Nem, biztos nem.
Belekezdtek. A diákok csak úgy táncoltak. Néhányan tudták a lépéseket. Persze én is köztük voltam. Hihi.
Amikor Junior része jött az, hogy "Oh mameul japgo chakhage han myongnam golla" szerintem engem nézett. De miért? Lehet csak meghülyültem. Ez biztos is. Ennyire könnyen el tudok bizonytalanodni? Bár ez bebizonyosodott. Például észre se vettem, hogy JiYeon megint Zeloval van és táncolnak. Mi a jó édes..van?? Áh, én inkább odamegyek a falhoz, onnan hallgatom a zenét. Elénekelték még a 'Stop stop it'-ot és egy gyors öt perces szünetet tartottak a srácok.
- Szia! - jött oda Junior. - Hogy tetszett?
- Tetszett! Jó, hogy ti jöttetek.
- Én is örülök ennek! - mosolygott. Szerintem annál hibátlanabb mosolyt nem láttam. Mily' meglepő, hogy Jr a kedvencem a GOT7-ből és most meg vele beszélgetek, mintha barátok lennénk.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. - bólintott.
- Miért az a szám jutott eszedbe elsőnek?
- Nem tudom, meghallottam a tömegből és gondoltam hát legyen az. - a káoszban meghallott egy hangot? - Miért?
- Csak kérdeztem.
- Lehet nekem is egy kérdésem? - nézett bele a szemembe.
- Aha. - mit akarhat kérdezni?
- Miért sírtál és miért volt a földön a telefonod?
- Csak anyámmal összevesztem.
- Értem. De azért jól vagy?
- Persze, persze.. - még egy persze és el se hiszi, te hülye. - persze.
- Nem hiszem. - mondtam, hogy nem hiszi el. - Csak nem megbántottak?
- Nem. - hogy lehet valakinek ilyen szeme? - Dehogyis.
- Akkor jó. Na, én megyek még inni egyet a folytatás előtt. Örültem. - ment a büfébe.
- Mi a jó isten volt itt? - ordított bele a fülembe Hwa.
- Mi történt? - húzta fel a szemöldökét Min.
- Nyugi, már lányok! Úgyis elmondja. - jött oda JungGi is.
- Öhm. Nem történt semmi. - válaszoltam.
- Akkor miért beszélt veled a GOT7 Juniorja? - kérdezte Min.
- Ő is ugyanolyan ember, mint mi! - háborodtam fel.
- Jó, jó, nyugi! - nyugtatott le Hwa.
- Semmi nyugi! Ah.. - és elindultam fel a lépcsőn.
Felmentem az első emeletre és onnan néztem törökülésben a földön a további előadásokat. Volt pár a sulinkba járó diák akik előadtak valamit, addig a srácok pihenhettek. Láttam, hogy az aulában Zelo keres. Had keressen csak. Vagy inkább legyen JiYeonnal. Nekem édes mindegy már. De Junior kiszúrt engem és feljött. Lehuppant mellém.
- Na, most már biztos van valami baj. - jelentette ki.
- Miért beszélgetsz velem? Csak egy rajongó vagyok a sok közül. Még a nevem se tudod. Utánam jössz, érdeklődsz hogy vagyok. Minek? - mondtam magam elé bámulva.
- Én se tudom a valódi okát. - sóhajtott. - Amikor megláttalak ott sírni, muszáj volt megkérdeznem mi a baj. És most megint sírsz.
- Mi? - még én sem vettem észre, hogy hullanak az arcomról a könnyek.
- Most miért sírsz?
- Látod azt a magas szőke és színes hajú fiút? - néztem a plafonra.
- Aha.
- Ő bevallotta, hogy kedvel. Most meg ott táncol egy olyan lánnyal, aki meg akarja szerezni.
- Oh, értem. De miért strapálod magad, ha látszik nem szeret igazán? Nem is keres.
- Tudom én, de mégis..ah..de nem hisztizek itt neked. - töröltem le az arcom és rámosolyogtam.
- Inkább mosolyogj. - vigyorgott.
- Ne legyél ilyen velem.
- Milyen.. öhm, mondd már el a neved.
- Rin.
- Rin. Hmm. Szóval, milyen?
- Kedves. Nem érdemlem meg.
- Szerintem mindenki megérdemel egy kis kedvességet. - nézett bele a szemembe.
- Aha. - húztam magamhoz a lábaim.
- Na, felvidítsalak? - ült közelebb.
- Hogyan?
- Szívassuk meg azt, aki miatt ilyen van.
- Hát.. - forgattam a fejem.
- Na, gyere! - nyújtotta a kezét.
- Hát jó.. - raktam a kezem az övére. Most tényleg egy híresség kezét fogom? Álmodom?
- Van nálam egy műanyag bogár, ezt rádobhatnánk innen fentről a csaj fejére. - mutatott JiYeon fele.
- Miért van nálad egy műanyag bogár? - nevettem el magam.
- Miért ne? - vigyorgott rám.
- Jó a célzókád? - billentettem félre a fejem.
- Asszem igen. - ejti le a bogarat, ami eltalálta JiYeon fejét. Ő meg úgy szaladt el, hogy útól se lehetett volna érni. A többi GOT7-s tag röhögött, gondolom nem először van Juniornál az a bogár. Mi meg gyorsan elmentünk máshova, nehogy rájöjjenek, mi voltunk.
- Sokkal jobban vagyok! - sóhajtottam.
- Reméltem is. - mosolygott rám. - Figyelj, megyünk a srácokkal és éneklünk egy számot, azt neked ajánlom, oké?
- Ö, rendben.
- Menj a színpadhoz. És figyelj. - kacsintott. Ez most kacsintás volt. Jól láttam? Mi van?
Odamentem a lányokhoz. Akik ott táncoltak a színpadnál az első sorban.
- Hali. - köszöntem.
- Hol jártál, báránykám? - nevetve kérdezte meg JungGi.
- Láttad volna JiYeont! Fergeteges. - röhögött Min.
- "Jaj, valami van a hajamba! Szedjétek ki!" - imitálta Hwa JiYeont.
- Láttam, nyugi, én is röhögtem rajta. - elmondjam, hogy mi voltunk? Nem kéne. Nem mondom.
- Szóval, hol is voltál? - húzta fel a szemöldökét Min.
- Hát..nézd a GOT7 a színpadon. - mutattam a színpadra. Ezzel legalább eltereltem a témát. Bár nem hiszem, hogy örökre.
- Sziasztok! Egy utolsó dal ma! - üvöltötte YoungJae.
- Mi is lesz az, Junior? - kérdezte Mark.
- Ez a dal az "A", kedves mindenki. - mondta Junior rám nézve.
- Hát, akkor hajrá! - ordított Jackson.
Pont ezt a számot kellett előadni? Valaki szívat engem? Ez a kedvenc számom tőlük. Oh és ott olvadoztam az első sorban. Főleg Junior részénél, azt hittem, ott esek össze.
Bármennyit is próbáltam nem rájuk nézni a dal közben, egyszerűen muszáj volt. Jr csak vigyorgott rajtam. Zelo még mindig nem akart keresni. Nem is vagyunk együtt, szóval nem is muszáj neki.. Nem szomorodom el miatta megint, ezért csak mosolygok. Junior mosolyra húzta a szája szélét. Édes. Én most őt nézem? Nem lehet feltűnő, áh, dehogy. Áj már! Hogy lehet valaki ilyen jó táncos? Én csak a pofára esésben vagyok jó.
- Szia! - köszönt Hackyeon.
- Jaj, szia! - rándultam össze.
- Na, mi az? Látom, nagyon nézed az egyiküket.
- Mi? És ez miért érdekel?
- Rin, csak látom, hogy szenvedsz a fiúk terén. Én mindent látok csak nem tudsz róla. Szerinted miért én mentem utánad a folyosón?
- Nem tudom.
- Láttam már pár olyan lányt, akinek olyan problémája volt, amitől sírni fog. Szóval, látom ha egy lány a sírás határán van. Vannak lánytesóim, tudom, hogyan kell megvigasztalni őket, ha egy pasi összetöri őket. Szép szavakkal. Hasonlók. És nem is szeretem azt nézni, hogy egy lány sír.
- Nem is tudtam, hogy ilyen vagy.
- Mennyi ideje ismersz? Nem sok. Úgyhogy nem várom el, hogy egyből ismerj.
- Köszi! - mosolyogtam rá.
- Szívesen. Melyik jön be? - nézett a színpad felé.
- Nem tudom, ezt nem akarom megvitatni. Főleg, hogy itt vannak a lányok, akik elkezdenének sikítozni.
- Megértem. De majd máskor.
- Olyan érzés, mintha a bátyám lennél. Már bocsi.
- Nem, semmi. Úgy is érzem magamat, szóval. Na, én megyek valamit inni. Kérsz?
- Nem kell semmi.
- Akkor szia! - fordult a büfé írányába.
Miért táncol ilyen jól Jr? Ne bámuld már könyörgöm. Inkább próbáld elkerülni Zelo tekintetét, aki éppen feléd közelít.
- Szia! Téged kerestelek.
- Láttam mennyire. - néztem továbbra is a színpadot.
- Mi?
- JiYeon vár. Éppen téged néz.
- Megyek! - ordította oda.
- Kössz. - motyogtam magamba.
- Majd még találkozunk. - próbált meg puszit adni, de én ellöktem.
- Menj inkább!
- Akkor szia. - nézett rám úgy, mintha az ég világon semmit sem csinált volna.
Na, most. Most lett elegem a fiúkból. Főleg Zeloból. Ah, inkább hazamegyek. De éneklés közben Jr lejött a színpadról a mikrofonnal együtt, visszafogott és felvitt vissza a színpadra. El sem hittem, mi van most. Mi történt? Annyit fogtam fel, hogy ott állok a színpad szélén és a fiúk még mindig a dalt éneklik. Most Junior ezt miért csinálta? Oh my..! És a lányok a tömegből elkezdtek sikítozni. Én csak mosolyogtam. Nem tudtam abba hagyni.
A dal utolsó sora "Let's start talking" elhangzott. Mindenki ujjongott. Én ott tapsoltam a színpad szélén.
- Haza kéne menni. - mondta nekem Hwa amint lejöttem a színpadról.
- Hazakísérjelek? - kérdezte JongUp Hwatól.
- Aha, jó lenne. - azonnal bevörösödött a szeplős arca.
- Akkor sziasztok! - köszöntem el.
- Mi volt ez az egész? - kérdezte Min odarohanva mellém.
- Mi? - rezzentem össze.
- Junior felvitt a színpadra. - vezetett rá JungGi a kérdés témájára.
- Ja!
- Ja! Na, mondjad már! - sürgetett Min.
- Még én sem tudom miért csinálta. - kerestem Juniort a tömegben.
- Kit keresel? - vette észre JungGi.
- Senkit.
- Pedig nagyon nézed a kihaladó tömeget. - húzta vigyorra a száját JungGi.
- Zeloval mi van? - kérdezett rá Min.
- Hagyjuk! - mutattam diszkréten JiYeonra és Zelora.
- A köcsög állatja! - ordított Min.
- JiYeon megmondta, hogy ne álltassam magam. Igaza volt.
- De Rin, ez azért nem állapot. - jelentette ki JungGi.
- Na, inkább menjünk. Mindjárt elkésem otthonról! - vette gyorsabban a levegőt Min.
- Hali! Haza vigyünk? - állt JB Min mellé.
- Szia! Öhm. - lökött egyet oldalról Min JungGin. - Nem tudom.
- Legalább én is megnyugodnék, hogy valaki vigyázz rátok. - vigyorodtam el.
- Na, akkor ez eldőlt. Hölgyeim! Az autó vár. - mutattot az ajtó felé JB.
- Sziasztok! - köszöntem el tőlük.
- Szia! Vigyázz magadra! - ordított még vissza JungGi.
Lassan összefont karral kisétáltam a suliból, amikor már semelyik diák nem volt az utcán. Néha jó a csöndben sétálgatni. Elindultam hazafelé. Azon gondolkodva, mi is volt ez az egész. Hirtelen valaki átkarolt a vállam felett.
- Szia!

[FOLYTATÁS]

{7.rész vége}

6.rész

~Marvel

}{ }{ }{ }{ }{ }{

Péntek. És már érzem a hétvége illatát. Minden diák várja. Kivéve a strébereket. De én mit csináljak? Egész nap nyomkodnám a telefonom. Semmi program.
- Rin! - rohantak oda hozzám a lányok. - Ráérsz holnap?
Nem. Végülis elhalaszthatom a semmit tevést.
- Igen, miért?
- Azt tervezzük, hogy összekéne jönni a hétvégén csapatostul.
- Csapatostul? - hökkentem meg.
- A fiúk is jönnének. - magyarázta JungGi.
Hát igazából nem akarok menni. Zelo nem tudom, hogy viselkedne. Hirtelen érzek egy ismerős illatot. Kellemes, de nem ismerem fel. Megfordulok és majdnem pofára esek mikor meglátom Zelot.
- Hali! - túrt bele a hajába. Bazd, én már most pirulok. Érzem ég az arcom. - Rin?
- Igen? - kapom fel a fejem belenézve a csillogó sötét szemébe.
- Jól vagy?
- Ige..en. - dadogom.
- Tetszem? - súgta a fülembe.
- Ömm.. - újra elkezdett égni az arcom.
- Akkor miért vagy piros? - súgta ismét.
Éreztem, hogy lángol arcom. Még hozzátett, hogy a lányok pásztáztak minket.
- Ömm.. - haraptam az alsó ajkaimba. Most mit válaszoljak? Mondj valamit, mert azt hiszi hülye vagy. Na bökd ki, hogy igen. Kedveled nem? Akkor hajrá.
- Gyere kicsit. - szólalt meg és elhúzott a csuklómnál fogva. - Válaszolsz?
- Mire? - kérdeztem úgy mintha elfelejtettem volna.
- Rin, ennyire nem vagy hülye. - mosolyodott el.
- Dehogynem.
- Rinniem!
- Rinniem? A tiéd?
- Remélem. - mosolyodott el és adott egy puszit az arcomra. Ismét cseresznye.
- Öhm. Jössz a suli utáni összejövetelre? - tereltem el a szót.
- Igen. - nézett kicsit sunyin.
- Miért nézel így rám?
- Szép vagy, Rin. - túrt bele a hajába és nézett rám amolyan "nőcsábász" nézéssel.
- Ne nézz így rám. - takartam el a sapkámmal, amit még ő adott, az arcomat. Erre csak felnevetett és én csak ott olvadoztam előtte.
- Rin! - fogta meg a derekam.
- Zelo. - toltam el magamtól. - Mi az?
- Már három hete ismerlek. És nem bírlak ki verni a fejemből.
- Hali! - szakította meg a beszélgetést a metrós srác.
- Hackyeon? Ugye? - kérdeztem.
- Igen, Rin. - mosolygott.
- Aha, elmész kicsit? Beszélgetünk.
- Persze, nem zavarok. De majd beszélnék veled.
- Oké. - kezdtem el gondolkodni.
- Szia! - köszönt el.
- Hali.. szóval, mi az? - fordultam Zelo felé.
- Semmi. - forgatta a fejét.
- Na! - nyúltam a kezéért. Lenézett a kezére mikor hozzáértem. Csak meggyorsította a kézfogást. A szemem sarkából láttam, hogy a csajok moziznak minket.
- Ne nézzetek már! - tátogtan oda.
- Had nézzenek. - szorította erősebben meg a kezem. Én csak a kezét néztem, ahogyan összefonja az ujjait az enyémekkel. Belenézet azzal a szép sötét szemével a szemembe. Csak elmélyedtem a tekintetében. Magához húz és átölel. Érzem a szívverését. Hogy lehet valakibe ennyire beleesni?
- Igen. - nyögöm ki.
- Mi?
- Tetszel. Nem ez volt a kérdésed? - érzem mégjobban átölel.
- Roof? - válaszolt angolul.
- Igen. - bológattam. Közben még vissza ordítottam a lányoknak, hogy megyek holnap.
A tetőre szaladtunk, mint általában egy tanár megállítása nélkül. Feltörtek az emlékek. Amikor nekem táncolt. Amikor néztük az eget. Úristen, újra beleszerettem.
- Mi az?
- Semmi. Csak gondolkodom. - sóhajtottam.
- Min? - fogta meg a kezem.
Lenéztem a kezünkre és elvigyorodtam. Felemeltem a kezünk Zelo szemmagasságába.
- Ezen. - vigyorodtam el.
- Jaj, Rin! - kapott fel és muszáj volt átölelnem a lábaimmal a derekát, hogy ne essek hátra. De éreztem, hogy tart azért. Combjaimat fogva tartott. A sapit a fejemen rádobtam a táskámra. Belenéztem Zelo szemébe és még nem éreztem ilyet egy ember iránt. Csak vigyorogtam ezerrel. A homlokát hozzányomta az enyémhez. Éreztem most valami történni fog. Egyre közeledett a szájával az enyémhez.
- Rin.
- Igen?
- Szabad?
- Üh.. - meg sem várta, hogy végig mondjam, máris megcsókolt. Csók közben letett és megfogta az arcom. Beletúrtam a hajába. Erre beleharapott a nyelvembe. Szisszentem egyet és éreztem valami fura ízt a számba. Vérzett a nyelvem. Zelo tudhatta, hogy valami miatt felszisszentem ezért megkérdezte:
- Minden oké?
- Persze csak vérzik a nyelvem.
- Bocsi!
- Semmi baj. - adtam egy csókot neki.
Felvettem a sapim és a táskám hátamra dobtam. - Gyere menjünk órára.
- Jól van. - fogta meg a kezem.
- Mit látnak szemeim? Szia, Zelo.
- JiYeon. Szia. Visszajöttél?
- Igen, véget ért a turné.
- Turné? - hökkentem meg.
- Igen, amúgy ki vagy?
- Ő Rin és hagyd békén. - előzött meg Zelo a válasszal.
- Jaj, Zelo! Nyugi, nem bántom. Csak rég nem láttam már a régi barátomat.
Mi? Barát? Mármint barát barát vagy pasi barát? De Zelonak állítólag nem volt barátnője. Most mi van?
- Aha. Biztos. Mi megyünk órára. - kicsit idegesnek látszott.
- Én mindjárt jövök. - kanyarodtam oda a lányokhoz, amint beértünk a terembe.
- Rendben. Én leülök oda. - lehuppant az egyik üres padhoz és berakta a fülhallgatóját.
- Lányok! Ki az a JiYeon?
- Volt osztálytársunk volt. Csak debütált és most turnén van. - kezdett bele Min.
- Már nem. - mutatott JiYeon felé, aki leült Zelo mellé. Én éreztem, hogy mindjárt felrobbanok, de elkezdek sírni is.
- Na, mi van? - aggódott Hwa.
- Semmi. - hajtottam le a fejem.
- Mi történt köztetek? - kerekedett ki JungGi szeme.
- Öhm. - forgattam a szemem.
- Riiin. Mondjad csak. - nézett szúró tekintettel Min.
- Megcs.. semmi.
- Rin! - mordult rám JungGi.
- Megcsókolt. - néztem Zelora, amikor látom átült máshova, JiYeon elől.
- Mi a tosz? - akadt ki Hwa.
Megszólalt a csengő.
- Becsöngettek. - vigyorogtam rájuk és hátra mentem leülni.
Nem akartam Zelo mellé ülni, de a kezemet megfogva húzott a mellette lévő helyre.
- Mi a bajod? - gondolom látta rajtam a dolgot.
- Semmi. - néztem a lábamra.
- Rin. Nem tudsz hazudni. Főleg nem nekem. - fogta meg a kezem.
- JiYeon. - mormogtam halkan.
- Féltékeny vagy? Mert nem szükséges. Rin, kérlek nézz rám.
Én meg csak néztem tovább a lábaimat lehajtott fejjel. És éreztem, ha belenézek Zelo szemébe, akkor elolvadok. De tudtam, hogy néz, ezért ránéztem. A csillogó szemeitől halmazállapotot váltok.
- Zelo, ne néz így.. - hallgattam el.
- Hogy? Most haragszol rám? - fonta az ujjait az enyéim köré.
- Így, ilyen aranyosan.
- Figyi, játszunk olyat, hogy aki előbb szól a másikhoz befesti valamilyen színűre a haját. Benne vagy?
- Legyen. - bár nem értem mi értelme.
- Kezdjük, most. - körülbelül fél perc se telt el. - Én nem bírom! Beszélj hozzám!
- Zelo. Sötétszürke.
- Mi?
- Ilyen színű legyen a hajad! - nevettem el magam.
- Tényleg, basszus. De jobb, hogy hallak beszélni. - mosolygott rám.
- Jó napot! Az lesz a mai óra, hogy én dolgozatokat javítok, maguk meg csendben elfoglalják magukat. - lépett be a tanár.
- Rendben, tanár úr! - hangzott el az osztály válasza.
És máris száguldottak oda hozzánk a srácok. Még a fiúk is.
- Zelo, meséljél csak! - kezdett bele Min. - Mit műveltél a mi lányunkkal?
- Elcsavarta a fejét. - röhögött fel DaeHyun.
- Jaaj.. - takartam el az arcom az egyik kezemmel, mivel a másikat Zelo fogta.
- Ne tagadd! - húzta fel a szemöldökét Hwa.
- Én nem.
- Ne áltasd magad! - jött oda JiYeon.
- Hagyd őt, JiYeon! - szólt rá HimChan.
- Ne szólj bele.
- JiYeon, inkább menj vissza oda ahonnan jöttél. - mordult fel JungGi. Én ezzel nem tudtam, mit csináljak. Zelo kezét inkább elengedtem. Úgy éreztem, sírni fogok vagy valami, ezért ki kéreckedtem a vécére. Ráültem az egyik lehajtott tetejű vécére és bezártam az ajtaját. Kitört belőlem a sírás, de közben nevettem magamon. Kopogást hallok a kövön. Tudtam, ez biztos JiYeon.
- Rin?
- Mi az?
- Sírsz?
- Mit érdekel?
- Bocs, csak aggódtam.
- Ne áltasd magad. - ismételtem, amit mondott a teremben.
- Ch.. én csak kérdeztem.
- Nem olyan fajta vagy, aki hátsószándék nélkül tesz dolgokat.
- Általánosan biztos.
- Na, inkább menj vissza a terembe. - rontottam ki a vécéből.
- Hát rendben. - fordult sarkon és visszariszált a terembe.
Kimentem a folyosóra. Lerogytam a fal mellé. Halkan elkezdtem egy random szöveget énekelni, saját kútfőből. Lehunytam a szemem. Éreztem, valaki lehuppant mellém. Kinyitom a szemem. Ott üldögélt mellettem HackYeon.
- Mi a baj?
- Semmi. - vettem lábaimra kinyújtott kezeimbe a sapkám.
- Akkor már visszajöttél volna. - húzta föl a szemöldökét.
- JiYeon. - buzeráltam a műanyag szarvacskákat a sapkán.
- Vele sok gond van. - döntötte hátra a fejét
- Honnan ismered?
- Általánosban osztálytársam volt.
- Ahaa. Értem.
- De inkább gyere, nehogy mérges legyen a tanár. - ugrott fel, aztán engem is felsegített.
Amint beléptem a terembe, láttam JiYeont, ahogy ott legyeskedik Zelo körül. Én meg csak megint elszontyolodtam. Egy másik üres padba leültem egyedül, a sapkát az asztalra téve, fejem is letettem.
- Rin! Mi a baj? - jött oda Hwa.
- Inkább ki..
- JiYeon? Az a szuka? Ne is törödj vele.
- Hwa, te szerelmes vagy? - sóhajtottam.
- Háát..
- Ilyen nincs, kibe? - kaptam fel a fejem már vigyorogva.
- JongUp. - súgta oda.
- Nee! - ordítottam a fülébe.
- Nyugi, nyugi. Nem kell szétkürtölni ám.
- Mizu lányok? - huppant le a székre YoungJae.
- Meg fogsz ölni. Ne ijesztgess! - rándult össze Hwa.
- Csak szerelmes a kicsi. - súgtam oda YoungJaenek.
- Hallottam ám. - látszott kicsit ideges.
- Nyugi, nyugi. - vigyorogtam.
- Kibe? - érdeklődött.
- Figyelj! - súgtam ismét YoungJaenek.
- Hali! Jobban vagy, Rin? Láttam kiviharzottál.- érkezett meg JongUp. - Szia, Hwa. - térdelt le az asztal mellett Hwa mellé.
- Sziaa.. - dadogott.
- Aha, értem. - súgta vissza YoungJae. - Belé?
- Egyértelmű. - röhögtem. Kicsöngettek közben.
- Rinnie. Jól vagy? - ült le mellém egy székre Zelo.
- Aham.
- Haragszol valamiért?
- Nem.
- Miért mentél ki fél órára óra közben?
- Miért nem jöttél utánam? - azzal a lendülettel kifutottam a teremből.
- Rin, várj már! - jött utánam Zelo.
- Ide már nem jöhetsz be. - léptem be háttal a lányvécébe.
- Nem érdekel. - jött utánam. Neki tolt a falnak. Szerencsére senki nem volt bent. - Ne legyél ilyen buta! - fogta meg a kezeivel az arcom.
- Ze... - elment a hangom. Mitől? Elmutogassam neki? Majd rájön. Addig szenved, hogy nem hallja a hangom.
- Rin. Hidd el, én az életem adnám neked! Nem akarok nyálas lenni, de senkit nem szeretem még úgy, ahogyan téged. - most mit csináljak? - Nem szólsz hozzám? Bár megértem. - túrt bele a hajába. Én teljesen elolvadok, mikor ezt csinálja. Átkaroltam a nyakát, de semmi szót nem bírtam volna mondani. Ezért helyette ő megcsókolt. Úristen! Most már el kéne mutogatnom neki..
Na, akkor most. Próbáltam elmutogatni neki, hogy nem bírok beszélni.
- Nem tudsz beszélni? - kérdezte, mire bólogattam. - Megoldjuk ne félj! De előbb menjünk ki a lányvécéből. - mutattam neki, hogy ez jó ötlet. Kilépünk a vécéből és ott áll előttünk...
[Folytatás]

{6.rész vége}